Növelte piaci részesedését az OTP Romániában

Növelte piaci részesedését az OTP Romániában

Az OTP Banknak sikerült fél százalékponttal növelnie piaci részesedését ötéves növekedési programjának első évében Romániában. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg kilencedik legnagyobb romániai bank elérte a 3 százalékot a tervezett 5 százalékhoz mérten. Erről beszélt szerdán Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója egy sajtótájékoztatón.

Kifejtette, hogy eddig minden tervszerűen alakult, noha márciusban a világjárvány kitörésekor megijedtek, de később rájöttek, nem kell felülvizsgálniuk az Apollo névre keresztelt növekedési tervüket, amelynek célja, hogy öt év alatt, 2024 végére 2,5 százalékról 5 százalékra növeljék a részesedésüket. Elmondta, hogy a továbbiakban is folytatják a beruházásokat.

Közölte, hogy a magyar bank Romániában jelenleg 1600 alkalmazottal működik, miután az idén 200-zal bővítették létszámot. Kilencvenhat bankfiókot működtetnek, az idén kettőt nyitnak, ebből az egyik Bukarestben már megnyílt, de az idén várhatóan elkészül Temesváron is egy regionális központ.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a jövő évben is két-három új bankfiók nyitását tervezik, és ha nem is növelik olyan gyors ütemben az alkalmazottak számát, mint az idén, a létszámbővítést is folytatni fogják. Közölte: az idén felvett 200 alkalmazott közül 50-en magyarul is beszélnek, ugyanis fontosnak tartják, hogy mindenkit anyanyelvén szolgáljanak ki.

Úgy vélte, hogy a koronavírus-járvány miatt a román államn gazdasági szereplőknek szánt védőprogramjai jók, ezek folytatására szükség lenne 2021-ben is, amennyiben ez nem történik meg, az OTP kész felajánlani segítségét, és valamilyen megoldást találni azon ügyfelei számára, akik fizetési nehézséggel küszködnek.

A bank idei pénzügyi eredményeit értékelve úgy vélte, hogy azok a várakozásoknak megfelelően alakultak. Emlékeztetett, hogy az OTP Bank Románia az év első kilenc hónapjában 39 millió lej konszolidált adózás utáni nyereséget ért el, ami elmaradt a tavalyitól. Ennek okát a kockázati költségek koronavírus-járvány alatti növekedésével magyarázta. Azt sem tartotta kizártnak, hogy a 39 millió lejes nyereség is elolvad az év végére, amennyiben úgy döntenek, hogy növelni kell a kockázati költségeket vagy erősíteni kell a járványügyi védekezést. Az első háromnegyed évben a bevételek 11 százalékkal emelkedtek, ugyanakkor a költségek is 19 százalékkal nőttek. Hangsúlyozta:

“ez természetes a kitűzött organikus növekedési tervek mellett.”

Fatér Gyula szerint annak ellenére, hogy magas a román államháztartási hiány, a román gazdaság nincs rossz helyzetben, ugyanis a bruttó hazai termék visszaesése kisebb, mint a régió átlaga. Szerinte az európai uniós pénzek felhasználása ad még mozgásteret a költségvetésnek és ez lehetővé teheti a román gazdaságnak az átmenetet komoly megrázkódtatások nélkül.

Kapcsolódó cikkek