illusztráció, fotó: pixabay.com

György László: élmezőnyben van a magyar útfejlesztés

György László: élmezőnyben van a magyar útfejlesztés

Az Orbán-kormány csak az elmúlt öt évben több mint 3600 milliárd forintot fordított a gyorsforgalmi útszakaszok fejlesztésére; az unió statisztikai hivatala szerint 2009 és 2019 között arányában Magyarországon bővült az EU-ban a harmadik legnagyobb ütemben a gyorsforgalmi útszakaszok hossza. A Magyar Nemzet idézte szombati számában az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárának a közösségi oldalán szereplő bejegyzését.
György László közölte, hogy 2010 óta a gyorsforgalmi úthálózat hossza 65 százalékkal (724 kilométer) bővült és ma már meghaladja az 1800 kilométert.

A jelenleg zajló vagy előkészületben lévő további beruházásokkal pedig jócskán átlépi majd a kétezer kilométert. Az ITM államtitkára felidézte, hogy a gyorsforgalmi utak fejlesztésében három célt tűztek ki 2010 után: azt, hogy az autópályák érjék el az országhatárokat és kössék össze Magyarországot a szomszédos országokkal, azt, hogy minden megyei jogú város váljon elérhetővé négysávos úton 2025-re, továbbá azt, hogy az ország bármely pontjáról váljon elérhetővé egy négysávos út harminc percen belül 2025-re. György László kiemelte, hogy a sűrű és biztonságos közúthálózat megteremtése egyebek mellett hatalmas lökést ad a helyi gazdaság- és iparfejlesztésnek, élénkíti a turizmust, emellett vonzóbbá teszi a térséget a beruházásoknak, amelyek pedig új munkahelyeket teremtenek és megalapozzák az adott régió növekedését.

“Ráadásul ezek a fejlesztések csökkentik a szállítási költségeket, így a termékek és szolgáltatások olcsóbbak lehetnek, amivel minden magyar nyer, hiszen kevesebbet kell fizetnünk a boltban”

– tette hozzá.

A politikus bejegyzésében kitért arra, nem mindegy, hogy az állam miből finanszírozza ezeket a beruházásokat, és “a 2010 előtti baloldali kormányok óriási hibát követtek el, amikor az államnak rendkívül előnytelen koncessziós szerződések keretében építtették meg az M5-ös és az M6-os autópályákat”.

“Egyes számítások szerint Magyarország közel háromezermilliárd forintot veszített ezeken a beruházásokon ahhoz képest, mintha hitelből finanszírozta volna a fejlesztéseket. És tegyük hozzá azt is, hogy ez a hatalmas pénzösszeg főként külföldiekhez vándorolt”

– idézte a Magyar Nemzet György László szavait.

Kapcsolódó cikkek