fotó: pixabay.com

Uniós támogatás női vezetővel működő start-up vállalkozásoknak

Uniós támogatás női vezetővel működő start-up vállalkozásoknak

Az Európai Bizottság útnak indította a Women TechEU nevű uniós programot, amely mélytechnológiával, vagyis az új tudományos, illetve kézzelfogható innovációs eredményeken alapuló technológiával foglalkozó, női vezetéssel induló és innovatív vállalkozásokat, az úgynevezett start-upokat támogatja, a finanszírozásra november 10-éig lehet jelentkezni. Ezt közölte az uniós bizottság kedden.

A támogatás segíteni fogja, hogy a női vezetővel működő új technológiai vállalkozások a jövőben a mélytechnológia élvonalába kerüljenek. Az uniós bizottság indoklása szerint a célzott támogatást biztosító uniós program indítására azért volt szükség, mert az innovatív start-up vállalkozásoknak csak 15 százalékát alapították kizárólag nők.

A női vezetésével működő vállalkozások kevesebb kockázati tőkét vonnak be, mint a kizárólag férfi vezetővel működő cégek, ideértve a létfontosságú korai beruházási szakaszt is, és rendszerint a bevont tőke összege is alacsonyabb.

Európa-szerte a kockázati tőkének csak mintegy 5 százaléka áramlik a női és férfi vezetővel is működő vállalkozásokhoz, és mindössze 2 százaléka a kizárólag olyan cégekhez, amelyeket nők vezetnek. A nemek között az innováció területén tapasztalható különbségeket kívánja mérsékelni a kezdeményezés. A program a korai, azaz a legkockázatosabb szakaszban biztosít támogatást a nők vezetővel működő, mélytechnológiai induló vállalkozásoknak. A program 75 000 euró, vagyis mintegy 26,6 millió forint összegű vissza nem térítendő pénzügyi támogatást kínál a női vezetésvel induló vállalkozásoknak, amelyek ezen túlmenően coaching és mentorálási szolgáltatásokat is igénybe vehetnek az Európai Innovációs Tanács (EIC) programjában.

“A november 10-én záruló kísérleti pályázati felhívás keretében várhatóan közel 50 ígéretes mélytechnológiai induló vállalkozás jut finanszírozáshoz”

– tették hozzá.

Kapcsolódó cikkek