Kétszeresére nőtt ennek a banknak a nyeresége

Kétszeresére nőtt ennek a banknak a nyeresége

A K&H Bank kiemelkedő, 59 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2021 első kilenc hónapjában, 98 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Ezt közölte a pénzintézet az hétfőn.

A növekvő hitelezési és betéti állománynak köszönhetően a bank rendkívüli tételek nélküli eredménye 30 százalékkal, 54,9 milliárd forintra nőtt. A K&H teljes hitelállománya 11 százalékkal, 2071 milliárd forintra emelkedett, az új hitelkihelyezések volumene 444 milliárd forint volt. A betétállomány 12 százalékkal, 3254 milliárd forintra, a befektetési alapok állománya pedig 14 százalékkal, 744 milliárd forintra emelkedett. Ügyfeleik 85 százaléka, 600 ezer ügyfél már digitálisan aktív.

A jó pénzügyi eredmények a hitelvolumenek jelentős  emelkedésének, továbbá a betéti és a befektetési alap állományok dinamikus bővülésének köszönhetőek Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója szerint.

A vezérigazgató kiemelt helyen említette, hogy a harmadik negyedévben új, piacvezető innovációkat vezettek be, mint a mesterséges intelligencia által vezérelt modellek segítségével működő befektetési alap, illetve az okosórás fizetés. A bank továbbra is aktív szerepet vállal a magyar gazdaság, a háztartások, a kisvállalkozások, a nagyvállalatok és a közszféra (állam, önkormányzatok) finanszírozásában. A K&H is bővítette termékpalettáját a kkv-k kedvezményes finanszírozást kínáló, rövid és hosszú lejáratú Széchenyi GO! hitelekkel – áll a közleményben.
A tájékoztatásuk szerint október végéig a bank több mint 800 támogatott lakásfelújítási hitelt folyósított, 4,3 milliárd forint értékben. A fogyasztási hitelezésen belül a lakásfelújítási célú kölcsönök aránya egy év alatt 23 százalékról 34 százalékra emelkedett. A K&H által folyósított babaváró hitelek értéke a tavalyi év azonos időszakához képest 25 százalékkal nőtt, miközben a piac 10 százalékkal csökkent.

“Arra számítanak, hogy a Zöld Otthon hitelprogramban jelentős hitelkihelyezés várható többezer igénylőnek, ami extra bővülést hozhat a lakáshitelek eleve növekvő piacán”

– írták.

A vállalati, kkv-finanszírozási oldalon az NHP Hajrá! programon belüli teljes leszerződött állomány elérte a 224 milliárd forintot, az Exim Kárenyhítő hitelprogramján belül pedig 77 milliárd forintnyi hitelszerződést kötöttek a harmadik negyedév végéig. A közlemény szerint a K&H Biztosító 4,8 milliárd forint háromnegyedéves profitot teljesített. A nem-élet üzletág 40,3 milliárd forint díjbevételt könyvelhetett el a casco, a lakás- és a kkv biztosítások dinamikus növekedése miatt.

A rendszeres díjas, biztosítási egységhez kötött (unit-linked) termékek 24 százalékos, míg a rendszeres díjas, kockázati életbiztosítások 10 százalékos éves bővülést értek el.

Kapcsolódó cikkek