A Nemzeti Adó- és Vámhivatal – egyelőre nem teljes körű – adatai szerint ez 6,9 százalékos áremelkedés, az egy évvel korábbi még 5 százalékos volt – teszik hozzá. A legnagyobb mértékben, 28 százalékkal Nógrád megyében nőttek az árak, a minimális, 2 százalék körüli csökkenés pedig Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt tapasztalható. A legdrágább megye 2021-ben Békés lett 2,36 millió forintos hektárárral – részletezi a gazdasági lap. Művelési áganként vizsgálva a legnagyobb mértékben, bő 12 százalékkal az erdőterületek drágultak tavaly. A szántók ára 7 százalékkal, a szőlőké, a gyepterületeké és a kert-gyümölcsösöké egységesen 4-5 százalék között nőtt.
A termőföldpiac látványosan bővült, egy év alatt 37 300-ról 50 600 -ra, csaknem 36 százalékkal nőtt az adásvételek száma, az ezekben az ügyletekben tulajdonost váltó földterületek nagysága 22 százalékkal, 47 500 hektárra emelkedett.
Az országos forgalom bő két harmadát a szántó művelési ág adásvételei adják. A szegmens forgalma tavaly 17 százalékkal nőtt, az adóhatóság szűrt adatbázisa szerint pedig nagyjából 32 6000 hektárnyi szántót adtak el. A többi művelési ág forgalma még jobban bővült. Az erdő- és gyepterületé 27-30, a szőlőké több mint 40, a kert gyümölcsös kategóriáé 71 százalékkal.
A VG idézi az OTP elemzőit, akik felhívják a figyelmet arra, hogy a termőföld évtizedes távlatban stabilan növeli az árát, egy hektár 2010-ben vásárolt termőföld ára összességében átlagosan háromszorosára nőtt 2021-re.
Szabó István, az OTP agrárágazati igazgatóságának ügyvezető igazgatója a lapnak kifejtette, a járvány azért sem éreztette hatását a termőföldpiacon, mert a mezőgazdaság általánosan erősödött, az adásvételek számát és a termőföldek árszintjét pedig élénkítette a 2021 elején életbe lépett, az osztatlan közös tulajdonok felszámolását célzó szabályozás is. A szakértő úgy vélekedett, az inflációs környezet a megtakarítások értékállóságának igénye miatt tovább élénkítheti a termőföldforgalmat, és hatással lehet a piacra a 2023-ban új szabályok szerint induló EU-s támogatási ciklus is.