fotó: pixabay.com

Az agyi hullámok idővel elhangolódnak, de beállíthatók

Az agyi hullámok idővel elhangolódnak, de beállíthatók

Az agy meghatározott helyének elektromos stimulációjával jelentős javulást értek el amerikai tudósok az úgynevezett munkamemóriában, bár egyelőre csak rövid időre. Erről számolt be a BBC hírportálja.

A Bostoni Egyetem kutatócsoportja hatvanas, hetvenes éveikben járó emberek memóriáját a húszévesekéhez hasonló működésre bírta. A hatás a stimuláció leállása után még legalább 50 percig tartott. A munkamemóriát az emlékezet “vázlatfüzetének” is nevezik, itt tároljuk időlegesen az információt, például amikor hallás után írunk le egy telefonszámot, de a problémamegoldáshoz, a matematikai számításokhoz és a döntéshozáshoz is szükség van rá.

“Lényegében itt található a tudat”

– mondta Robert Reinhart, az egyetem professzora, a kutatócsoport tagja.

A munkamemória különbözik a hosszú távú emlékezettől, amely abban segít, hogy az ember felidézze az első iskolai napját vagy az esküvőjét. A munkamemória az öregedéssel romlik.
fotó: pixabay.com

A Nature Neuroscience című szaklap friss számában közölt tanulmány szerzői 42 olyan résztvevővel dolgoztak, akik a 20-as éveikben, valamint 42 olyannak, akik a 60-as, 70-es éveikben jártak. A kutatás során meg kellett találniuk a különbséget két kép között, melyeket egymás után nézhettek meg. A fiatalok gyorsabbak és pontosabbak voltak mindenféle agyi stimuláció nélkül. Az idősebbeknek a stimuláció javította a teljesítményét.

“Vissza tudjuk hozni az emlékezet fiatalkori működését, ami azért fontos, mert a világ népessége gyorsan öregszik és az idős emberek nagy nehézségekkel néznek szembe az élet minden területén, ami a munkamemória működésén alapszik. Ide tartozik az arcok felismerése, a térbeli tájékozódás, a rendszeres gyógyszerbevétel és a pénzügyi döntések is”

– mondta Reinhart.

A kutatók az agy halántéki és a prefrontális régióira koncentráltak, amelyek szerepet játszanak a munkamemóriában.

“Az agy olyan, mint egy karmester, aki az információt agyi hullámok útján továbbítja a zenekarnak. A kutatás azonban azt mutatta, hogy az agyi hullámok idővel elhangolódnak, a zenekar tagjai összevissza kezdenek játszani”

– magyarázta a professzor.

Az agyi elektromos hullámokat EEG (elektroenkefalográfia) segítségével jegyezték fel. Elektromos stimulációt használtak, hogy erősítsék és újra összhangba hozzák a hullámokat.

A szakértők most nagyobb létszámú résztvevővel is el akarják végezni a kutatást, hogy lássák, megismételhetők-e az eredmények. Arra is kíváncsiak, hogy az eljárás segítheti-e az embereket a mindennapi életben. A módszer akkor lenne igazán hasznos, ha a hatás tovább tartana 50 percnél vagy a technológiát hordozhatóvá alakítanák.

Kapcsolódó cikkek