Korszerű idegsebészeti hibridműtőt alakítanak ki Szegeden

Korszerű idegsebészeti hibridműtőt alakítanak ki Szegeden

Érkatéteres és nyitott idegsebészeti beavatkozások elvégzésére egyaránt alkalmas hibridműtőt alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). A hírt Rovó László rektor jelentette be kedden a Tisza-parti városban.

Az orvosprofesszor a több mint kétmilliárd forintos beruházást bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a tervek szerint az őszre elkészülő új műtő olyan világszínvonalú ellátást biztosít a régióban élők számára, amely Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban elérhető.

Fendler Judit, az SZTE kancellára közölte, az egyetemen folyó, uniós és kormányzati támogatásokból megvalósuló fejlesztések mellett az új műtő kialakítása az egyik első olyan beruházás, melyet saját forrásaiból valósít meg az intézmény, az állami egészségügyi szektorban szinte egyedülálló módon tízéves bérleti konstrukcióban, a Merkantil Bank közreműködésével.

Barzó Pál, az SZTE idegsebészeti klinikájának vezetője elmondta, az új műtő alkalmas lesz arra, hogy a dél-alföldi régióban élő 2-2,5 millió ember agyi érelzáródás esetén hat órán belül olyan ellátást kapjon, amely életmentő, illetve jelentősen javítja a páciensek későbbi életminőségét.

“Az új műtőben bonyolult, többlépcsős vagy más módszerekkel igen nagy kockázatúnak minősülő beavatkozások is elvégezhetők. Lehetőség nyílik arra, hogy egy nyitott idegsebészeti műtét során jelentkező komplikáció esetén érkatéteres eljárással helyreállítsák az agyi véráramlást. De ugyanígy a katéteres eljárás során jelentkező vérzés ellátása is megkezdhető helyben negyedórán belül egy nyitott műtét során”

– tudatta a professzor.

Oroszné Vincze Rita, a Siemens Healthcare Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a világon mintegy 1200 hibrid műtő működik, ezek többségében azonban szív-érrendszeri beavatkozásokat végeznek. Európában ötnél kevesebb olyan intézmény van, ahol a területen piacvezető cég robotkarral működő képalkotó berendezését idegsebészeti műtétekhez használják – tudatta a szakember. A Magyarországon elsőként Szegeden telepített berendezés hat másodperc alatt képes átfogó képet készíteni a műtéti területről, egyaránt kiváló képminőséget nyújt a lágy részekről és a csontokról is.

“A megoldásnak köszönhetően csökken a műtéti idő és szövődmények száma, javul a betegbiztonság”

– hangsúlyozta az igazgató.

Kapcsolódó cikkek