Felfedeztek három új bolygót

Felfedeztek három új bolygót

Egy szomszédos törpecsillag körül keringő három új bolygót fedezett fel az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) exobolygóvadász űrszondája.

A TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) fedezte fel a TOI-270 nevű csillagrendszerben lévő három exobolygót, vagyis Naprendszeren kívüli planétákat, amelyeknek az egyike szilárd felszínű és valamivel nagyobb a Földnél, míg a másik kettő gáz halmazállapotú és méretét tekintve nagyjából kétszerese a Földnek – írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A Nature Astronomy című folyóirat online kiadásában elérhető tanulmány szerint a kisebb bolygó az úgynevezett lakható zónában található – ez azt a távolságot jelenti egy csillag körül, ahol a hőmérséklet lehetővé teszi, hogy a víz folyékony halmazállapotú maradjon a bolygó felszínén -, maga a TOI-270 csillag pedig olyan közel van a Földhöz, hogy sokkal fényesebbnek látszik, mint a hasonló rendszerek gazdacsillagai.

A halvány, hideg törpecsillag méretét és tömegét tekintve is nagyjából 40 százalékkal kisebb a Napnál, felszíni hőmérséklete pedig csaknem egyharmaddal hűvösebb a központi csillagunkénál. Emellett “csendes” is, ami azt jelenti, hogy ritkán jelentkezik flerjelenség, így a kutatók könnyebben megfigyelhetik a csillagot és a körülötte keringő bolygókat.

“Nagyon kevés ilyen planétát találtunk eddig lakható zónában, és ezek közül is csak néhányat egy csendes csillag körül, szóval ez egy ritka felfedezés”

– mondta Stephen Kane, a Kaliforniai Egyetem riverside-i campusának munkatársa. Hozzátette: “a Naprendszerünkben nincsen ehhez hasonló bolygó”.

fotó: pixabay.com

“A TOI-270 lehetővé teszi számunkra a Föld-típusú bolygók és a gázok dominálta mini-Neptunuszok közötti +hiányzó láncszem+ tanulmányozását, mivel ebben a rendszerben mindegyik előbb említett típus megtalálható”

– magyarázta Maximilian Günther, a Massachusettsi Műszaki Egyetem Kavli Asztrofizikai és Űrkutatási Intézetének kutatója.

“Alaposabb megfigyelések révén hamarosan képesek leszünk meghatározni ezeknek a bolygóknak az összetételét, továbbá azt, hogy van-e légkörük és azt milyen gázok alkotják”

– fejtette ki Günther.

Kane szerint a tervezett megfigyelések révén meg lehet mondani, hogy egy bolygón volt-e valaha folyékony halmazállapotú víz, és, hogy a planéták valamelyikén alkalmasak-e a körülmények a földi értelemben vett élet támogatására.

A csillagrendszer a Földtől nagyjából 73 fényévre található a Festő (Pictor) csillagképben, ami csillagászati léptékkel közelinek számít, ám a gyakorlatban olyan messze van, hogy élő ember valószínűleg soha nem fog eljutni oda.

Günther szerint a TESS-t egyébként kifejezetten az ilyen rendszerek, vagyis az inaktív gazdacsillag előtt elhaladó kisméretű bolygók felkutatására tervezték. A TESS az úgynevezett tranzitmódszerrel vizsgálja az égboltot. A fedélzetén működő detektorok a csillagok fényességét mérik, és azt az átmeneti elhalványodást keresik, ami olyankor következik be, amikor a csillag körül keringő bolygó éppen a csillag előtt halad át.

Kapcsolódó cikkek