illusztráció

Duális képzési adatkezelő platformot fejlesztettek

Duális képzési adatkezelő platformot fejlesztettek

Hallgató- és felhasználóbarát programot készítettek a Pannon Egyetemen.

Az egyetem tájékoztatása szerint a veszprémi központú Pannon Egyetem, a Pannon Fejlesztési Alapítvány és a Zalaegerszeg Felsőoktatásáért Közalapítvány konzorciuma által elnyert több mint 369 millió forintos pályázati forrás részeként megvalósított keretrendszer bármely felsőoktatási intézmény számára díjmentesen elérhető.

A felsőoktatásban jelenleg nincs ehhez hasonló, a duális képzés speciális tulajdonságait figyelembe vevő szoftver.

Utasi Anett, az egyetem duális képzési központjának vezetője kiemelte, a keretrendszer bevezetése a megfelelő fejlesztői terméktámogatással más intézmény részére is kivitelezhető, illetve az adott intézmény folyamataira szabható.

A duális keretrendszer létrehozása során a fejlesztők olyan folyamatkezelő adminisztrációs rendszert dolgoztak ki, amely a duális képzés minden szereplője számára jelentős információkat tartalmaz. A platformon a képzésre jelentkezők tájékoztatást kaphatnak a duális szakokról, illetve az együttműködő cégekről; olyan módszert fejlesztettek, mellyel elektronikusan lehet kezelni az egyre nagyobb számú duális jelentkezéseket.

A duális képzési platform ezen a címen nyilvánosan is elérhető, a regisztrált hallgatók és partnerek számára többletinformációkat és -szolgáltatásokat – haladási napló, vállalati értékelőlap, céges adatmegjelenítés és online jelentkezési lehetőség – is nyújtanak.

Kapcsolódó cikkek