illusztráció

Van egy jól fizető ötleted és nem tudod, hogy kezdj bele?

Van egy jól fizető ötleted és nem tudod, hogy kezdj bele?

Erdély Pitch címen egyetemi hallgatók számára hirdetett innovatív ötletversenyt a Pénzcsinálók gazdasági portál az OTP Bank Románia és az OTP Consulting Románia.

A versenyt Kelemen Attila, az OTP Bank Románia marketingigazgatója mutatta be pénteken egy kolozsvári sajtótájékoztatón.

A versenyre a szervezők olyan innovatív ötleteket várnak a résztvevő csapatoktól, amelyek közvetve vagy közvetlenül kapcsolódnak a fenntarthatósághoz és a környezettudatossághoz, vagy valamilyen jól beazonosítható társadalmi hasznossággal rendelkeznek.

A verseny fődíja ötezer euró, valamint egy két évre szóló mentorprogram, mely keretében az OTP Consulting Románia Kft. szakmai és pályázati tanácsadást nyújt. A döntősök számára felajánlhatják, hogy olyan vállalkozói képzést is magába foglaló programban vegyenek részt, amelynek végén az ötleteik megvalósításához szükséges pénzügyi forrásokra is pályázhatnak. Az elérhető finanszírozás negyvenezer és százezer euró közötti. Kelemen Attila elmondta, az Erdély Pitch versenyt évekkel ezelőtt már egyszer kiírták, akkor esettanulmányokkal lehetett benevezni. Hozzátette, a New York-i tőzsdére bevezetett romániai UIPath startup óriási sikere bátorította őket arra, hogy innovatív ötleteket próbáljanak felkarolni a verseny által. Ezzel hozzá szeretnének járulni az erdélyi startup kultúrához.

“Óriási felhajtó ereje lehetne egy hasonló erdélyi magyar sikertörténetnek”

– jegyezte meg.

A versenyre jelentkező csapatoknak be kell nyújtaniuk február 28-ig az ötletüket bemutató 3-5 perces videót, az ötletet részletesen kifejtő, legfeljebb 10 oldalas prezentációt, valamint az ötlet megvalósítására vonatkozó 2 éves költségvetési tervet.

A döntős csapatok közül bukaresti bemutató alapján választják majd ki a győztest.

Kapcsolódó cikkek