Palkovics László technológiai és ipari miniszter még pénteken beszélt arról, hogy a közel 60 fős mezőnyben az élvonal pilótái vesznek részt. Hozzátette, a kormány szándéka, hogy a jövőben minden évben Magyarország helyszíne legyen egy világkupa futamnak.
A miniszter kifejtette, a Európai Bizottság becslései szerint a pilóta nélküli légijárművekkel összegfüggő területeken két évtized múlva több mint százezren dolgozhatnak a kontinensen.
z iparág közvetlen és áttételes hatásai elérik, vagy meghaladják majd a 10 milliárd eurót. A közútinál biztonságosabb, tisztább és gyorsabb közlekedési módoknak 2030-ig akár 340 millió felhasználójuk is lehet. Kiemelte, Magyarország az elsők között szeretne lenni a drónok alkalmazása, kutatása és gyártása területén. Ezért hozták létre szakmai közösségként tavaly a Magyarországi Drón Koalíciót, melynek fő feladata a drón stratégia előkészítése.
“A világkupa sorozat alapja lehet a köznevelési intézményekben, valamint az agrárszakképzésben és felsőoktatásban kiírásra kerülő versenysorozatnak”
– jelezte Palkovics László.
Rohács Dániel, a Magyarországi Drón Koalíció elnöke elmondta, a drón világverseny megrendezése több területen, köztük a technológia-fejlesztésben is előrelépést jelent.