A katolikus egyház is beiktatná már Hugo Chávezt

A katolikus egyház is beiktatná már Hugo Chávezt

Morálisan elfogadhatatlannak nevezte a venezuelai római katolikus püspöki konferencia hétfői közleményében azt, hogy elhalasszák a betegeskedő Hugo Chávez elnök államfői beiktatását.

Az alkotmány értelmében a rákbeteg elnöknek – aki Kubában van gyógykezelésen, és december 11. óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt – január 10-én kellene letennie a hivatali esküt a parlament előtt. Az alkotmány szövege szerint az államfő, ha nem tud a nemzetgyűlés előtt esküt tenni, a legfelsőbb bíróság előtt is felesküdhet.

A kormányzat szerint a bírák előtti eskütétel későbbi időpontban is történhet, mert az alkotmány lehetővé teszi, hogy az elnök átmeneti időre – legfeljebb 180 napig – távol legyen hivatalától. Az ellenzék – és alkotmányjogász szakértők – szerint viszont jogellenes lenne az elnöki eskütétel elhalasztása, mert az alkotmány értelmében a megválasztott államfő “állandó hiányzása” esetén a hivatalba lépéstől számított 30. nap után új választásokat kell tartani.

A katolikus egyház ellenez bármilyen arra irányuló kísérletet, hogy “a demokrácia rovására manipulálják az alkotmányt” – áll a venezuelai római katolikus püspöki konferencia közleményében. A testület bírálta a kormányzatot azért is, mert titkolózik Chávez egészségi állapotáról. “A kormányzat nem mondta el a nemzetnek a teljes igazságot” – mondta Diego Padron püspök, az egyházi vezető testület elnöke. Az 58 éves Chávez másfél éve küzd rosszindulatú daganatos megbetegedéssel, azóta már három műtéten és több sugárterápiás kezelésen is átesett Kubában.

Kapcsolódó cikkek