Ezt találták ki arra, hogy mindenki eljuthasson templomba

Ezt találták ki arra, hogy mindenki eljuthasson templomba

Online miseközvetítéseket tartanak a Somogy megyei Tabon, hogy az idős, nehezen mozgó vallásos emberek otthonról az élő közvetítést nézve követhessék a település templomában tartott szentmisét. Ez olvasható a Magyar Telekom pénteki közleményében.

“A helyi plébánia számára a Magyar Telekom tableteket és a streameléshez szükséges eszközöket is biztosít, amelyeket Sifter Gergely plébános a református és az evangélikus egyházközösségekkel megosztva használ majd a jövőben”

– írták.

Kitértek arra, Magyarországon a legutolsó népszámlálási adatok szerint körülbelül 2,3 millió 60 éven felüli vallásos ember él, 18 százalékuk azonban – koruk vagy egészségi állapotuk miatt – nem tudja elhagyni otthonát, így templomba sem járhat.

“A digitális megoldások erre a problémára is egyszerű választ kínálnak: a szupergyors, országosan elérhető mobil- és vezetékes hálózatoknak köszönhetően az országban szinte bárhol megvalósítható olyan online közvetítés, amely a helyi közösség idősebb tagjai számára az otthonaikba hozza el az adott települések templomainak istentiszteleteit”

– írták.

Kapcsolódó cikkek