Két magyar érem született vasárnap délelőtt

Két magyar érem született vasárnap délelőtt

A magyar versenyzők két ezüstérmet szereztek a szegedi kajak-kenu világkupa vasárnapi döntős programjának első részében.

A zárónapon sokáig kellett várni az első hazai éremre, egészen a negyedik döntőig, de a fiatal Adolf Balázs, Fejes Dániel kenus duó remek versenyzésével alaposan kárpótolta a közönséget. Bár az úgynevezett svéd stílusban, azaz egy oldalon, a jobbon lapátoló kettős beragadt kicsit a rajtnál, féltávnál már felzárkózott az élbolyhoz, amelyben világbajnoki érmes egységek is voltak.

A hajrához az orosz, a román, az olasz és a magyar egység érkezett elsőként, és Fejeséknek – akik idén itthon uralták ezt a számot, az összes nyári edzésversenyt és az országos bajnokságot is megnyerték – az utóbbi két hajót sikerült leelőzniük.

Bár az orosz Kirill Samsurin, Ilja Pervhin páros ezúttal még túl nagy falatbak bizonyult, a hazai kettős szereplése jó előjel a jövő évi, szegedi olimpiai pótkvalifikációra. Férfi kenuban Magyarországnak még egyetlen kvótája sincs a tokiói játékokra.

“Az volt a célunk, hogy a még kvóta nélküli riválisokat megelőzzük, és ezt sikerült is teljesítenünk. Volt már ennél rosszabb és jobb rajtunk is, s bár egy kis víz befröccsent a hajónkba, nem szedtünk össze nagy hátrányt. A hajrá aztán jól sikerült, bár kétszázzal a vége előtt már nagyon fájt minden, de lehajtottuk a fejünket és nyomtuk”

– értékelt Fejes Dániel. A kettős tagjai hozzátették: a következő nagy céljuk az, hogy a jövő évi pótkvalifikációs regattán indulási jogot szerezzenek az országnak. Rögtön utánuk Lucz Anna és Kiss Blanka kajakos párosa újfent bizonyította, hogy nagyon szeret és tud is a Maty-éren versenyezni, miután tavaly ugyanitt bronzérmes lett a világbajnokságon. Lucz ráadásul szombaton egyesben megnyerte a sprintszámot, így a mostani eredményük folytatása volt a jó sorozatnak: csak az oroszok kettőse evezett náluk gyorsabban, így ezúttal egy ezüstérem jutott nekik.

“A rajt és az egész pálya sem sikerült úgy, ahogy akartuk, tudunk ennél sokkal jobban is menni. De végül is másodikak lettünk, úgyhogy nincs okunk a szomorúságra. Az oroszokat is próbáltuk utolérni, de ők nagyon gyorsak voltak”

– mondták egymás szavába vágva a duó mindig mosolygós tagjai.

Női K-4 500 méteren két magyar egységnek is szoríthatott a közönség, de egyiknek nem sikerült dobogóra állnia: Szellák Szabina, Zupkó Vanda, Rendessy Eszter és Szénási Zsófia negyedikként, Sólyom Dóra, Katrinecz Rita, Bodonyi Dóra és Csikós Zsóka ötödikként ért célba. További egy férfi és két női olimpiai számban sem jutott érem a magyaroknak. K-2 1000 méteren Noé Zsombor és Dombvári Bence remekül küzdött ugyan, de az erős mezőnyben negyedik helyével végül éppen lemaradt a dobogóról, míg K-1 500-on Kőhalmi Emese hatodik, Bodonyi Dóra kilencedik, C-2 500-on a Bragato Giada, Kisbán Zsófia duó ötödik, a Gönczöl Laura, Opavszky Réka kettős hatodik lett.

A női kenupárosok legrövidebb távján is utóbbi két egység képviselte a hazai színeket és ott is ugyanilyen helyezést értek el. Férfi C-1 500-on Kiss Balázs hatodikként, Korisánszky Dávid nyolcadikként zárt a döntőben.

A gyorsasági szakágban idén ez az egyetlen felnőtt nemzetközi verseny, 33 ország több mint 400 sportolója vesz részt rajta. A járványügyi szabályok és korlátozások ellenére, illetve azok szigorú betartása mellett szurkolók is lehetnek a Maty-éren.

A viadal a kora délutáni vegyes számokkal és a délutáni 5000 méteres versenyekkel zárul.
később:

vegyes páros, döntők 13.10
5000 m-es döntők 14.15

Kapcsolódó cikkek