Balla Virág: próbáljuk a formánkat tartani

Balla Virág: próbáljuk a formánkat tartani

A tavaly két világbajnoki ezüstérmet is szerző győri kenupáros tagjai, Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső bíznak abban, hogy idén legalább a magyar bajnokságon vízre tehetik a hajójukat, de annak örülnének a legjobban, ha a nemzetközi mezőnnyel is összemérhetnék az erejüket.

Edzőjükkel, Szabados Krisztiánnal február közepén kéthetes meleg égövi edzőtáborba vonult a két versenyző, március eleje óta pedig Győrben zajlik a felkészülésük, és ahogy Balla Virág fogalmazott a Kajak-Kenu TV-nek, jól mennek az edzéseik.

“Próbáljuk a formánkat tartani, mentálisan is elég jól vagyunk ahhoz képest, hogy elhalasztották az olimpiát. Most eveztünk három és fél kilométert időre, Kincső is, én is rekordot mentünk”

– idézte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapja a sportolót.

Tavalyi formája alapján a páros éremesélyesként utazhatott volna Tokióba, így nem csoda, hogy a halasztás bejelentése után a két versenyzőnek volt két-három nehezebb napja, de ma már úgy látják, hogy a plusz egy évnyi felkészülés akár még az előnyükre is válhat.

“Visszavettünk, a gyorsításokat most nem végezzük el, inkább állóképességi edzéseink vannak. Amint elmúlik a koronavírus-járvány, és ismét egymás közelébe mehetünk Kincsővel, folytatjuk az edzéseket C-2-ben. Hiányoznak az ilyen tréningek, amikor hazaértünk Portugáliából kora tavasszal, akkor kipróbáltuk a párost, és nagyon-nagyon jó érzésekkel szálltunk ki”

– mondta Balla Virág, aki az interjúban arról is beszélt, hogy a győri vízitelepen kizárólag az egyesület legjobb versenyzőinek biztosított az edzéslehetőség, és a sportolók szigorúan betartják a járványügyi szabályokat.

Az utóbbi évek legsikeresebb magyar női kenusa szerepelni fog abban az #eddzotthon epizódban, amelyben klubtársával, Kammerer Zoltánnal mutat be különböző otthon elvégezhető feladatokat.

“Volt olyan gyakorlat, ami engem is rendesen megizzasztott, remélem, a feladatok mindenkinek tetszenek majd”

– tette hozzá a háromszoros felnőtt világbajnoki ezüstérmes versenyző.

Az #eddzotthon sorozatban otthon elvégezhető sportágspecifikus gyakorlatokat mutatnak be utánpótláskorú versenyzők számára azok a videók, amelyeket olimpiai és világbajnokok részvételével forgatott a Kajak-Kenu TV.

A feladatsorokat az MKKSZ szakmai csapata állította össze, a teljes edzéseket bemutató 30-40 perces filmek az MKKSZ YouTube-csatornáján lesznek láthatóak.

A gyorsasági kajak-kenusoknak egyelőre bizonytalan a szezonjuk, annyit lehet tudni, hogy a júliusra kiírt szegedi világbajnokságot – amelyen a nem olimpiai számokban rendeztek volna futamokat – szeptemberre halasztotta a nemzetközi szövetség (ICF). Az ICF megfogalmazása szerint elképzelhető, hogy ez lesz a szakág egyetlen nemzetközi viadala idén.

Kapcsolódó cikkek