A győztes Hosszú Katinka a 200 méteres vegyesúszás döntőjében az úszó világkupa-sorozat budapesti versenyén a Duna Arénában 2018. október 6-án, fotó: Czagány Balázs/MTI (archív)

Hosszú Katinka 200 pillangón is nyert

Hosszú Katinka 200 pillangón is nyert

Hosszú Katinka 200 méter pillangón is megvédte címét a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.

A háromszoros olimpiai bajnok úgy került a fináléba, hogy az előfutamban az utolsó fordulót követően lépett el ellenfeleitől, ahogyan fogalmazott, könnyed úszással szerezte meg összesítésben a második időt és az azzal járó ötös pályát.

A döntőben jóval erősebben kezdett, féltávnál minimális előnnyel vezetett, de óriási csatát vívott a jól forduló Kelsi Dahliával.

Az amerikai az utolsó fordulót is tökéletesen vette, s úgy tűnt, nem lehet megfogni, de a Hosszú az utolsó tíz méteren hatalmasat hajrázott, s jobb benyúlással nyert, 2:01.60 perccel, 13 századdal előzte meg Dahliát.

Két évvel ezelőtt, a kanadai Windsorban 74 század választotta el a két úszót.

A harmadik helyen a japán Haszegava Szuzuka (2:04.04 p) végzett.

Hosszúnak ez volt pályafutása 15. rövidpályás világbajnoki címe.

Magyar idő szerint 13.31 órától a 100 méter hát fináléjában is medencébe ugrik.

Kapcsolódó cikkek