Vajon mivel helyettesítik a lovaglást az öttusában?

Vajon mivel helyettesítik a lovaglást az öttusában?

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) munkacsoportja előállt az első javaslatokkal a lovaglás jövőbeli helyettesítésére, de még nem tudni, mi lehet a cseresportág. Erről írt az olimpiai sportokban járatos insidethegames.biz.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) erőteljes nyomására az UIPM a nyári, tokiói olimpiát követően megszavazta, hogy a 2024-es párizsi ötkarikás játékok után a lovaglás helyére egy új sportág kerüljön be a másik négy tusa mellé. Jóllehet a döntés jelentős tiltakozási hullámot indított el, a lovaglás programban tartásának hívei kisebbségben maradtak, s a német Klaus Schormann elnökölte világszövetség a változtatás mellett döntött. A “csereügyben” illetékes munkacsoport most tette meg első javaslatait, hogy mi kerülhet a lovaglás helyére, de részleteket nem árultak el, bár korábban visszatérően felmerült, hogy a kerékpár lehet az új tusa.

A portál találgatásokat említ, amelyek szerint “az ötödik szakág valamilyen akadályversenyt is tartalmaz majd”.

A NOB decemberben kihagyta a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes sportprogramjából az öttusát, Thomas Bach NOB-elnök pedig arra figyelmeztetett, hogy az UIPM-nek “véglegesítenie kell a lovaglás felváltására és az általános versenyformátumra vonatkozó javaslatát”, mielőtt a sportág helyet kap a párizsit követő játékok műsorában. Bach azt is mondta, hogy az UIPM javaslatának “jelentős költségcsökkenést, valamint javulást kell mutatnia a biztonság, a hozzáférhetőség, az egyetemesség terén, továbbá a sportág vonzerejét illetően a fiatalok és a nagyközönség körében”.

Az öttusa jövő évig kapott időt arra, hogy megfelelő alternatívát dolgozzon ki a lovaglás helyett, amelynek kihagyásáról a világszövetség a 2020-as tokiói botrány következményeként döntött, bár ezt az UIPM cáfolta.

A tavaly nyári olimpiáról Kim Raisner német edzőt hazaküldték, miután megütött egy lovat, amely nem volt hajlandó az akadálypályán végigmenni, ellenszegülésével meghiúsítva a nők versenyében addig  toronymagasan vezető német Annika Schleu végső sikerét.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok programjában.

A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik, a legújabb verzió szerit pedig kieséses rendszerben, kilencven perces blokkokban zajlanak majd a versenyek -, de a sportágak sosem cserélődtek.

Kapcsolódó cikkek