Kovács Zsófia a női tornaverseny egyéni döntőjének ugrás számában a müncheni multisport Európa-bajnokságon 2022. augusztus 14-én, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Újabb Európa-bajnoki címet szerzett Kovács Zsófia

Újabb Európa-bajnoki címet szerzett Kovács Zsófia

Kovács Zsófia aranyérmet szerzett vasárnap ugrásban a női torna Európa-bajnokságon, Münchenben. Talajon nyolcadik lett.
A Dunaújvárosi KSE versenyzője a csütörtöki selejtezőben 13,816 pontot kapott az ugrásaira, és ezzel első helyen került a szer döntőjébe.

A finálé egy-egy francia és izraeli tornász ugrásaival kezdődött, az első esélyes, a Münchenben egyéni összetettben és csapatban is aranyérmes olasz Asia D’Amato harmadiknak ugrott. Egyből át is vette a vezetést, dacára annak, hogy a második gyakorlata után a leérkezésnél ellépett, ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy ölben kellett levinni a pódiumról.
Utána az a brit Jessica Gadirova következett, aki tavaly második volt a kontinensviadalon és most is másodikként jutott be a szer döntőjébe. Az ugrásai azonban most kevésbé sikerültek, négy tornászt követően csak a harmadik helyre voltak elegendőek.

A szer két évvel ezelőtti Európa-bajnoka, a 22 éves Kovács a második csoport második ugrója volt, de előtte a bolgár Valentina Georgijevát D’Amatóhoz hasonlóan hosszan ápolni kellett a matracon.

Eközben a magyar próbálta nem elveszíteni a fókuszt és melegen tartani az izmait, de nem volt könnyű dolga, mert az ápolás hosszú percekig tartott. Végül Georgijevát és D’Amatót is hordágyon vitték ki a csarnokból, előbbi nagyon súlyosan megsérült, már a helyszínen infúziót kapott és az ápolás során paravánnal takarták el a nézők elől. A több mint negyedórás kényszerszünet után Kovács ismét ugorhatott bemelegítésként, majd élesben nagyszerűen teljesített: az első gyakorlatát 14,200 pontra, a másodikat pedig 13,666-ra értékelték, így 13,933 ponttal az élre ugrott. Ez egyben azt is jelentette, hogy már biztos érmes, mert őt már csak két riválisa követte.

Ők azonban nem tudtak elé kerülni, így Kovács Zsófia érvényesítette a papírformát, és megszerezte pályafutása harmadik Eb-aranyérmét.

Kovács a talaj döntőben is érdekelt volt. A selejtezőben a kilencedik legjobb eredmény volt az övé (13,433), de mivel egy nemzetből legfeljebb csak ketten kerülhettek a nyolc közé, hatodikként ő is bejutott a fináléba. A vasárnapi zárószámot az olasz Martina Maggio kezdte, aki első helyen kvalifikálta magát a döntőbe, s 13,933-as pontszámot érő nagyszerű gyakorlatával megadta az alaphangot a küzdelemnek, érezhető volt, hogy ezt a produkciót nehéz lesz túlszárnyalni. A negyediknek szőnyegre lépő Kovácsnak sem sikerült, sőt, miután egy ugrássorozat végén leült, s csupán 12,533 pontot kapott a zsűritől, elszálltak az érmes reményei.

Maggiót végül csak a címvédő brit Jessica Gadirova tudta felülmúlni, mögöttük egy másik olasz, Angela Andreoli lett a harmadik. Kovács nyolcadikként zárt.

“Nagyon jól éreztem magam az ugrás döntőben, annak ellenére, hogy kicsit nehézkesen indult, mert két versenyzőtársam is lesérült előttem. Nagyon kívül kellett tartanunk a történteket, amelyek után szerencsére újra tudtunk melegíteni és vissza tudtunk rázódni”

– nyilatkozott az MTI-nek Kovács, kiemelve, hogy számára egyébként mindegy, a finálé melyik szakaszában kell bemutatnia gyakorlatát. – Mindkét ugrásomat nagyon jónak éreztem, próbáltam minél precízebben érkezni és figyelni minden kis mozdulatra, úgy érzem, sikerült “- tette hozzá.

A talajról a magyar sportoló úgy fogalmazott, ezen a szeren ez volt az első döntője nagy világversenyen, ennek örül.

“Amúgy kicsit csalódott vagyok, mert nagyon feldobottan mentem arra a fináléra és nagyon vártam. Az első két sorom jól is sikerült, a harmadikban azonban elkövettem egy technikai hibát, ezt már közben is éreztem, az érkezés rosszul jött ki. Kicsit sajnálom, mert jó lett volna itt is egy nagyon jó pontszámot kapni, amire volt is esélyem”

– mondta.

Az egész Eb-n nyújtott teljesítményét vegyesnek értékelte Kovács Zsófia.

“Nehezen indult, mert volt egy kisebb deréksérülésem a rajt előtt, amivel sokat szenvedtem. A gyakorlatokkal kapcsolatban itt az Eb-n kijött, hogy a világbajnokságig mit kell még kijavítani, hiszen az lesz az év legfontosabb versenye”

– fogalmazott.

A liverpooli olimpiai kvalifikációs vb-t október 29. és november 6. között rendezik. Münchenben a másik két szeren német győzelemnek örülhetett az Olimpiai Csarnokot teljesen megtöltő közönség: felemáskorláton Elisabeth Seitz, gerendán pedig Emma Malewski diadalmaskodott.

Eredmények:

női torna:

ugrás,

Európa-bajnok: KOVÁCS ZSÓFIA 13,933 pont
2. Asia D’Amato (Olaszország) 13,716
3. Aline Friess (Franciaország) 13,599

felemáskorlát,

Európa-bajnok: Elisabeth Seitz (Németország) 14,433
2. Alice D’Amato (Olaszország) 14,400
3. Lorette Charpy (Franciaország) 14,166

gerenda,

Európa-bajnok: Emma Malewski (Németország) 13,466
2. Ondine Achampong (Nagy-Britannia) 13,400
3. Carolann Heduit (Franciaország) 13,400

talaj,

Európa-bajnok: Jessica Gadirova (Nagy-Britannia) 14,000
2. Martina Maggio (Olaszország) 13,933
3. Angela Andreoli (Olaszország) 13,866
…8. KOVÁCS ZSÓFIA 12,533

Kapcsolódó cikkek