A győztes Szilágyi Áron a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupa eredményhirdetésén a budapesti BOK Csarnokban 2022. március 19-én, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Újabb aranyat nyert a háromszoros olimpiai bajnok

Újabb aranyat nyert a háromszoros olimpiai bajnok

Szilágyi Áron aranyérmet nyert a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupán.

A budapesti viadal pénteken a selejtezővel kezdődött meg a BOK Csarnokban, a 205 fős mezőnyben 22 hazai vívó indult, közülük a világranglista vezetőjeként kiemelt Szilágyi mellett hatan kerültek a főtáblára. A háromszoros egyéni olimpiai bajnok magyar vívó a tokiói játékok után itthon tért vissza a nemzetközi porondra, mivel korábban elmaradt a varsói és a padovai vk. Szombaton magabiztos vívással jutott el a legjobb négyig, előbb szaúd-arábiai ellenfelet győzött le simán, majd meggyőző teljesítménnyel búcsúztatta válogatottbeli csapattársát, az egyéniben 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári Andrást.

Harmadjára egyiptomi kardozó ellen nyert, majd pedig négy tus különbséggel verte az olasz Luigi Samelét, akivel a tavalyi, tokiói játékok döntőjét vívta.

Az elődöntőben a rangsorban harmadik, Tokióban bronzérmes Kim Jung Hvannal vívott. A dél-koreai vezetett 5-3-ra, de az egyperces szünet már Szilágyi 8-5-ös vezetésénél kezdődött. A legnagyobb különbség 10-5-nél volt, azután viszont a magyar kardozó kissé elbizonytalanodott, Kim felzárkózott, 13-12-nél a vezetést is átvette, 14-14 után viszont Szilágyi egy egyszerű kitöréssel megvágta ellenfelét.

A fináléban aztán sokkal könnyebb dolga volt: az olasz Luca Curatolit úgy verte meg, hogy 9-2-re, majd 13-6-ra is vezetett ellene, végül 15-7-re győzött.

“Hat kemény ellenfél, a második egyből csapattársam, a világbajnok Szatmári András. Minden asszó más volt. Szám szerint az elődöntő alakult a legszorosabban, de a legnehezebb is ez volt, nehezen találtam Kim vívásának ellenszerét. Ugyanakkor sokat jelentett a közönség buzdítása”

– nyilatkozott Szilágyi Áron, aki tavaly ezüstérmes volt ezen a versenyen, és a mostani pályafutása nyolcadik világkupa-győzelme.

A csapatban olimpiai bronzérmes Decsi Tamás a 64 között Iliász Nikolászt győzte le, majd kikapott Samelétől. Jól kezdett a válogatottal szintén ötkarikás bronzérmes Gémesi Csanád, aki a német Benno Schneider ellen vezetett, de 8-7-es állásnál rosszul lépett, nagy ordítással jelezte fájdalmát, majd elfeküdt és sokáig a páston maradt. Hosszasan ápolták, visszatérte után pedig már csak egy tust tudott adni.

“Csanád rálépett ellenfele lábára, kifordult a bokája. Nem valószínű, hogy a vasárnapi csapatversenyen pástra lép, nincs értelme kockáztatni, hogy rásérüljön”

– mondta közvetlenül az asszó után Navarrete József, Gémesi edzője.

Nem sokkal később eldőlt, hogy Szilágyi, Szatmári, Decsi és – Gémesi helyén – Iliász vív majd a csapatban. Horváth Gergő és Kossuth Bálint az első fordulóban búcsúzott. Közel három év után láthatják a nézők itthon a kardozókat, mert a 2019-es budapesti világbajnokság után a 2020-as kard vk elmaradt, a tavalyit pedig zárt kapuk mögött rendezték meg a koronavírus-járvány miatt. Most viszont a járványügyi korlátozások feloldásával látogatható az esemény a BOK Csarnokban.
Vasárnap 9-től a csapatok versenyeznek a 32-es táblán, a bronzmeccset 14.30-ra, a döntőt 15.45-re tervezik a szervezők.

Eredmények:

a 64 között:
Szilágyi Áron – Adel al-Mutairi (szaúdi) 15-5
Szatmári András-Colin Heathcock (brit) 15-13
Decsi Tamás-Iliász Nikolász 15-11
Fares Ferjani (tunéziai)-Horváth Gergő 15-13
Benno Schneider (német)-Gémesi Csanád 15-9
Gu Bon Gil (dél-koreai)-Kossuth Bálint 15-8

a 32 között:
Szilágyi -Szatmári 15-9
Luigi Samele (olasz)-Decsi 15-9

a 16 között:
Szilágyi – Ziad el-Szisszi (egyiptomi) 15-11

negyeddöntő:
Szilágyi -Samele 15-11
Kim Jung Hvan (dél-koreai)-Daryl Homer 15-5
Luca Curatoli (olasz)-Szabó Mátyás (német) 15-7
Oh Szang Uk (dél-koreai)-Bolade Apithy (francia) 15-9

elődöntő:
Szilágyi -Kim 15-14
Curatoli-Oh 15-8

döntő:
Szilágyi-Curatoli 15-7

A végeredmény:
1.Szilágyi Áron,
2. Luca Curatoli,
3. Kim Jung Hvan és Oh Szang Uk,
…22. Decsi Tamás,
… 27. Szatmári András,
… 35. Gémesi Csanád,
…44. Iliász Nikolász,
… 53. Horváth Gergő,
… 55. Kossuth Bálint

Kapcsolódó cikkek