Harmadik mérkőzését is megnyerte a már elődöntős és címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros a sencseni tenisz WTA-világbajnokságon, így százszázalékosan zárta a csoportkört.
A magyar, francia duó pénteken döntő rövidítésben bizonyult jobbnak az elsőként rangsorolt Elise Mertens, Arina Szabalenka belga, fehérorosz kettősnél a Vörös csoport harmadik fordulójában.
Az első szettben 4:4-ig úgy haladtak fej fej mellett a felek, hogy mindkét páros kétszer-kétszer vesztette el saját szervajátékát. A hajrában aztán a rivális koncentrált jobban, így 36 perc után játszmaelőnybe került. A folytatásban már a harmadik helyen kiemelt Babosék játszottak jobban, adogatóként minden játékot megnyertek, de kétszer fogadóként is sikerrel jártak, így kevesebb mint félóra alatt egyenlítettek.
A döntő rövidítésben 4-4-ig volt szoros az állás, utána már csak egyetlen pontot engedett ellenfelének Babos és Mladenovic.
A csoportelsőként továbbjutó duóra a szombati elődöntőben a Samantha Stosur, Suaj Csang ausztrál, kínai páros vár.
Eredmény:
páros, Vörös csoport, 3. forduló: