Őket támogatja idén a MOL

Őket támogatja idén a MOL

Hetvenhét tehetséges fiatal sportolót támogat idén 25 millió forint értékben a MOL Alapítvány.

A magyar olaj- és gázipari cég közleményében kiemelte. a Sport 2021 nyertesei között van többek között a magyar gyorsasági motorversenyzésben 2020-ban az év utánpótlás versenyzőjének választott Görbe Soma, a világ legfiatalabb női nemzetközi sakkmestere, Gaál Zsóka, illetve a tokiói olimpián Magyarországot képviselő Kovács Zsófia tornász, Tóth Lili Anna akadályfutó, Németh Nándor úszó és Özbas Szofi cselgáncsozó is. A támogatottak 35 százaléka budapesti, 65 százaléka vidéki egyesületnél sportol, és 42 sportágat képviselnek. A nyertes pályázók egynegyede a 10-14 éves korosztályból került ki.

A nyertesek a támogatást előfinanszírozásként kapják meg, és a 2021/22-es nyári és téli versenyszezonban használhatják fel.

“A koronavírus nem kímélte a sport világát és a sportolókat sem: a járvány megnehezítette a versenyek előkészítését és a tehetségek felkészülését is. Az elmúlt időszak komoly akaraterőt és rugalmasságot igényelt a sportolóktól, és ezt mindenképpen díjaznunk kell, de az elismerés nem csak a járvány alatti  kitartásuknak szól”

– idézte a közlemény Szollár Domokost, a MOL-csoport kabinetfőnökét, a MOL Alapítvány kurátorát.

“A MOL mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségekre: Alapítványunk pályázati programjain keresztül eddig is évente 100 millió forintot fordított a fiatal sportolók, a művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására. Ez a hagyomány a MOL-Új Európa Alapítvány elindulásával tovább erősödik: olyan széleskörű és átfogó támogatási rendszert hozunk létre, amellyel a korábbinál is nagyobb szerepet tudunk vállalni  a közérdekű feladatok ellátásában”

– tette hozzá.

A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata elsősorban azoknak az általános vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók, és országos vagy nemzetközi versenyen is jó eredményeket értek el. Az útiköltség-térítésre, eszközvásárlásra vagy egyéb sportoláshoz köthető költségekre igénybe vehető támogatás a fiataloknak megfelelő hátteret jelent a további felkészüléshez, versenyzéshez.

Kapcsolódó cikkek