fotó: pixabay.com

Nagy ellenfelet kapott Fucsovics Márton

Nagy ellenfelet kapott Fucsovics Márton

A magyar tehetségre a negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyev, Balázs Attilára a japán Ucsijama Jaszutaka, míg Babos Tímeára a román Ana Bogdan vár a jövő hétfőn kezdődő francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
A legnehezebb feladata egyértelműen a világranglistán 61. Fucsovicsnak lesz, ugyanis a rangsorban ötödik Medvegyev tavaly döntős, idén elődöntős volt a US Openen.

A nyíregyházi játékos ugyanakkor nem teljesen esélytelen orosz riválisával szemben, a 24 éves Medvegyev ugyanis még soha nem nyert meccset a Roland Garros főtábláján: 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is az első fordulóban búcsúzott. Fucsovics legjobb eredménye a 2018-as második forduló a salakpályás Grand Slam-tornán.

A két játékos eddig kétszer találkozott egymással, 2018-ban Monte Carlóban – ugyancsak salakon – az orosz játékos három játszmában győzött, míg tavaly a szófiai döntőben – kemény pályán – két szett kellett Medvegyev sikeréhez.

A férfiverseny másik magyar résztvevője, Balázs Attila (86.) szerencsésebb volt, Jaszutaka ugyanis mögötte áll a világranglistán (94.) A két játékos korábban még nem találkozott. A főtábla első körében két párban is Grand Slam-bajnokokat sorsoltak össze: az egyaránt háromszoros GS-tornagyőztes brit Andy Murray és svájci Stan Wawrinka egymás ellen kezd, míg az idei US Open nyertesére, az osztrák Dominic Thiemre az amerikai viadal 2014-es bajnoka, a horvát Marin Cilic vár.

A címvédő, 19-szeres GS-győztes, a Roland Garroson 12-szer diadalmaskodó spanyol Rafael Nadal a fehérorosz Jegor Heraszimov (83.) ellen mutatkozik be, míg a világelső, 17-szeres GS-bajnok szerb Novak Djokovic a svéd Mikael Ymer (80.) ellen kezd.

A női versenyben Babos Tímeára (107.) a román Ana Bogdan (93.) vár. A magyar játékos 2016-ban egyszer már összecsapott mostani riválisával, akkor a florianopolisi salakos versenyen két játszmában győzni is tudott. A 128-as főtáblára még felkerülhet Gálfi Dalma, amennyiben a selejtező utolsó körében legyőzi az amerikai Varvara Lepchenkót. A nőknél a legnagyobb esélyesek közül a torna 2018-as bajnoka, az első helyen kiemelt román Simona Halep a spanyol Sara Sorribes Tormo (70.) ellen kezd, az amerikai Serena Williams (9.) honfitársával, Kristie Ahnnal (102.) találkozik, míg a US Open-döntős fehérorosz Viktorija Azarenkára (14.) a montenegrói Danka Kovinic (73.) vár.

A mezőnyben nem lesz ott a címvédő, világelső ausztrál Ashleigh Barty és a friss US Open-bajnok japán Oszaka Naomi sem.

A sorsolás előtt közvetlenül két további játékos is visszalépett: a férfiaknál a kanadai Milos Raonic (20.), a nőknél a svájci Belinda Bencic (10.) jelentette be, hogy nem vesz részt a tornán.

Kapcsolódó cikkek