Megszületett Pongi

Megszületett Pongi

A közönség a Pongi nevet adta a Hungexpón április 21. és 28. között sorra kerül egyéni asztalitenisz-világbajnokság kabalafigurájának.

A torna hétfői hírleve emlékeztet arra, hogy a szervezőbizottság célja egy olyan szerethető karakter kiválasztása volt, melynél visszaköszön a magyar kultúra világa és magáénak tudhatja az asztaliteniszhez szükséges képességeket, így esett a választás a vörös rókára. Az elnevezéséhez egy többlépcsős folyamat vezetett. Elsőként a Magyar Asztalitenisz Szövetség közösségi oldalain lehetett javaslatokat tenni, majd a több száz ötlet közül egy szakmai zsűri választotta ki a három legjobbat, végül a “döntősökre” ismét a közönség szavazhatott.

Közel ezer voks érkezett, és ezek közül a legtöbb a Pongi névre.

Megvan a vb szlogenje is, amelyhez az angol nyelvet beszélők egyik kedvenc szójátéka adta az ihletet: “Hung(a)ry for success”, vagyis zárójel nélkül magyarul “Sikerre éhes”, zárójellel pedig az, hogy “Magyarország a sikerért”.

Kapcsolódó cikkek