Már több mint 1,2 millió gyerek sportol naponta

Már több mint 1,2 millió gyerek sportol naponta

Szabó Tünde szerint a mindennapos testnevelés bevezetésének eredményeként ma már több mint 1,2 millió gyerek mozog naponta rendszeresen legalább 45 percet. 

A sportért felelős államtitkár kedden, az Országgyűlés kulturális bizottsága előtti meghallgatásán elmondta, hogy a 2011-ben bevezetett társaságiadó-kedvezménynek (TAO) köszönhetően az öt látványsportágban 155 ezerrel emelkedett az igazolt versenyzők száma, a 16 kiemelt sportágban pedig a fejlesztési program beindítása óta 30 százalékkal több a sportolók és az edző, az egyesületek száma 10 százalékkal nőtt. 

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a sportlétesítmény-fejlesztések keretében az első lépcsőben 25 településen létesült új tanuszoda, a második lépcsőben pedig újabb 26 fog épülni, s ezek működtetetését is biztosítani fogja a kabinet. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a magyar sportolók hazai közönség előtt versenyezhessenek, s ennek érdekében idén 81 hazai rendezésű világesemény rendezését támogatja a sportért felelős államtitkárság.

Szabó Tünde kiemelte: az országos sportági szakszövetségeknek sportágfejlesztésre juttatott összeg 2016-ban meghaladta a 8,4 milliárdot, ezt idén is biztosítani tudják, sőt emellett további összeg áll még rendelkezésre létesítményfejlesztésre is. Az államtitkár történelmi jelentőségűnek nevezte a magyar sport életében a jelenleg 200 főt érintő Kiemelt Edzői Programot, amelyre idén 1,7 milliárd forintot biztosítanak, s emellett elindult az Utánpótlás Edzők Program is, amelyben 350 szakember kap kiegészítő támogatást, összesen évi 400 millió forint értékben. Megemlítette még, hogy a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramjában az idei tanév második felében 20 tanintézmény 97 sportolója kap támogatást, ők 19 sportágat képviselnek.

A sportállamtitkárság vezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy 2018 szeptemberére fog elkészülni a világ legrégebbi mozgáskultúrával foglalkozó tanintézménye, a Testnevelési Egyetem új, több mint 100 ezer négyzetméteres új campusa. Szabó Tünde végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy a sport fejlesztése kihat a sportturizmusra, s ugyanakkor gazdasági hatásai is erősödnek, megállapítása szerint nincs más olyan ágazat, amely annyi pozitív hatást gyakorolna szinte az összes ágazatra, mint a sport. 

Ikotity István LMP-képviselő, bizottsági alelnök nehezményezte, hogy túl sok sportszövetség élén áll fideszes politikus, majd egy képet is átnyújtott ennek bizonyítására. Szabó Tünde válaszában kijelentette: a kormány nem kívánja korlátozni a politikusok szerepvállalását a civil szervezetekben. Hozzátette: a sportági elnököknek felkészültnek kell lenniük, és folyamatosan képezni kell magukat ahhoz, hogy a szövetségük sikeresen működjön. 

Hiller István (MSZP) kérdésére, miszerint támogatná-e azt, hogy Magyarország a következő 15 évben olimpiát rendezzen, az államtitkár azt felelte, ha meglesz a megfelelő összefogás, és érzékelhető lesz a közös akarat, akkor támogatja az olimpiai pályázatot.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új elnöke beszámolójában nagyon szépnek, de ugyanakkor felemásnak nevezte a magyar csapat riói teljesítményét. A nyolc aranyat és az éremtáblán elért 12. helyet megítélése szerint bárki elfogadta volna az olimpiai előtt, ugyanakkor elismerte, hogy kevés sportág szállította az eredményeket, és összességében kevés helyezést értek el a magyar versenyzők. 

“A tradicionális sportágakban – vívás, öttusa, kajak-kenu, vízilabda és úszás – továbbra is erősek vagyunk, miközben például birkózásban, tornában és ökölvívásban bőven van tennivaló, a cél az, hogy ezekben is előre tudjunk lépni” – fogalmazott Kulcsár Krisztián, aki szerint mivel a verseny sokkal nagyobb, mint korábban bármikor volt, ezért a riói eredményekkel Tokióban is kiegyezne.

Szántó Éva, a Bp. 2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője és Balogh Sándor gazdasági igazgató 52 nappal a rajt előtt számolt be a budapesti vizes világbajnokság előkészületeiről. Utóbbi kiemelte, hogy az esemény fő helyszínének számító Duna Arénában minden rendben van, amióta a kft. átvette az üzemeltetést, mindössze egy kijelző romlott el. Jelenleg a kiegészítő munkákat végzik, illetve a hétvégi budapesti vízilabda Bajnokok Ligája Final Six miatt a FINA-arculatúról LEN-dizájnúra kell alakítaniuk az építményt.

Szántó Éva elmondta, hogy az úszóversenyek főpróbája jövő csütörtöktől vasárnapig a Budapest Open lesz, míg a szinkronúszás tesztversenyét június 24-én tartják meg a városligeti ideiglenes medencében.

Elhangzott továbbá, hogy vízilabdás vb-eseményeknek otthont adó margitszigeti Hajós Alfréd Uszoda üzemeltetését éppen most vette át a Bp. 2017 Nonprofit Kft., s a kivitelező ezután kezdi meg az ideiglenes lelátó építését. Schneller Domonkos, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának stratégiai főigazgatója szerint a nézőtér befogadóképessége biztonsági okokból a tervezett 8000 ember helyett csak 7200 lesz.

Kapcsolódó cikkek