Bondár Anna sikerrel vette a selejtező első fordulóját a 275 000 dollár, átszámítva 107,8 millió forint összdíjazású kolozsvári kemény pályás női tenisztornán.
A világranglistán 92. helyezett magyar játékos – akit a kvalifikációban az első helyen emeltek ki -, a spanyol Leyre Romero Gormazzal (155.) mérkőzött meg szombaton, és két szettben győzött. Az elsőben kétszer is elvette ellenfele szervajátékát, 5:2-nél a szettért adogatott, de nem járt sikerrel, végül csak két gémmel később jutott játszmaelőnyhöz. A második szakaszban mindkét fél eredményesen szervált, így rövidítésre került sor, melyben a magyar teniszező játszott pontosabban.
Az összecsapás csaknem két óráig tartott. A 32-es főtáblára kerüléshez még egy mérkőzést kell megnyerni. Bondár következő ellenfele az orosz Anasztaszija Zaharova (139.) lesz.
Gálfi Dalma (137.) kora délután a brit Francesca Jonesszal (154.) csap össze.
Eredmény:
selejtező, 1. forduló:
Bondár Anna-Leyre Romero Gormaz (spanyol) 6:4, 7:6 (7-4)















