Ismét Litkey győzhet Lisával

Ismét Litkey győzhet Lisával

Kékszalag versenyző

A kiírás szerint páratlan évben a hagyományos építésű hajók vehetnek részt Európa legrégebbi és leghosszabb távú tókerülő viadalán, Litkey azzal a Lisával vág neki a száznegyvenöt km-es távnak, amellyel már négyszer nyert. Az elmúlt évben megdőlt a részvételi rekord, hatszázhuszonhárom hajó indult Balatonfüredről, és a kétszeres olimpiai bajnok osztrák Roland Gaebler kormányozta katamarán ért célba elsőként.

Litkey Farkas

Litkey Farkas 

A Kékszalag 1955-ös, 10 óra 40 perces csúcsát azonban a többtestű vitorlásoknak sem sikerült megdönteniük. Igaz, ez nagyban a széljárás függvénye. Litkey legnagyobb ellenfele a nagy újító Soponyai Géza vezette Infiniti, egyelőre a magyar világújdonság, a repülőszárnyra hasonlító Infiniti-szárny nélkül, Király Zsolt Szponzija (volt Sponsor Wanted), valamint Rauschenberger Miklóssal a Principessa lehet. Utóbbi, tavaly hatodikként, 2008-ban negyedikként befutott Liberát alaposan átalakították, mivel a szabályok szerint páratlan évben nem lehet trapézos hajót használni.

A negyvenharmadik Kékszalag Telekom Nagydíj mezőnye a hagyományoktól eltérően ezúttal nem pénteken, hanem már csütörtökön 9 órakor elrajtol. A módosítás magyarázata, hogy így a mezőny második felében célba érők is részt tudnak venni a Balaton-kerülő versenyt követő szombati közös vacsorán és banketten.

Vitorlás

A Kékszalagot már negyedik alkalommal előzi meg a Kékpántlika Audi Kupa ifjúsági verseny. A szerdai eseményen a legjobb  utánpótlás-versenyzők állnak rajthoz,és teljesítik a  Balatonfüred-Tihany-Balatonfüred távot. 

A vitorlás eseményhez ezúttal is számos kiegészítő program kapcsolódik majd. A balatonfüredi mólónál keddtől vasárnapig vitorlás falu, borfalu és kézműves kiállítás, a rajt napján pedig műrepülő-bemutató várja a látogatókat.

Kapcsolódó cikkek