teniszező (illusztráció), forrás: pixabay.com

Neki már sikerült a továbbjutás

Neki már sikerült a továbbjutás

Gálfi Dalma harmadik mérkőzését is megnyerte egyesben a 226 ezer dollár összdíjazású linzi keménypályás női tenisztornán, így bejutott a főtábla második fordulójába, a legjobb 16 közé.
A világranglistán 92. magyar játékos a selejtezőben kezdte meg a küzdelmeket, és ott két meccset nyerve jutott fel a főtáblára, melynek első körében a rangsorban 43. amerikai Bernarda Pera, a viadal hetedik kiemeltje várt rá.

Gálfi hétfőn nem csupán egyesben, hanem párosban is pályára lépett – és győzött -, így kissé fáradtan kezdhette a keddi mérkőzést. Ez azonban a legkevésbé sem látszott rajta, 0:1 után ugyanis sorozatban öt játékot nyert meg az első játszmában, és fél óra alatt szettelőnybe került. A második játszma izgalmasan alakult: 2:2-ig mindkét játékos hozta az adogatójátékát, majd Gálfi kétszer is brékelőnybe került, Pera viszont mindkétszer rögtön el tudta venni szervajátékát, végül pedig két-két jó szervajáték után következett a rövidítés. A tie-break szintén fordulatos játékot hozott, de végig Gálfi volt előnyben, majd 6-5-nél meccslabdához jutott, s hiába szerválhatott ekkor az amerikai, Gálfi megnyerte a pontot, és ezzel közel másfél óra alatt a mérkőzést is.
Gálfi a nyolcaddöntőben a világranglistán 126. német Eva Lysszel csap majd össze.

Eredmények (a WTA honlapja alapján):

egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Gálfi Dalma-Bernarda Pera (amerikai, 7.) 6:2, 7:6 (7-5)

Kapcsolódó cikkek