Minderről Bán Gábor, a PVSK Marketing Kft. ügyvezetője beszélt azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a december 30-ától dolgozó szerb trénert. Az ügyvezető felidézte, a pécsi csapat sorozatban tíz mérkőzést veszített el, és a bajnoki tabella kilencedik helyére zuhant. Emellett csoportutolsóként fejezte be szereplését az Európa Kupában, és öt év után nem jutott be a legjobb nyolc együttest felvonultató Magyar Kupába.
“A céljaink változatlanok, továbbra is a bajnoki felsőházban szeretnénk végezni a szezonban, a januári mérkőzéseket pedig meg szeretnénk nyerni. Elsőként Szegeden várunk győzelmet szombaton”
– emelte ki.
Az új trénerrel kapcsolatban Bán Gábor kiemelte: Dragan Aleksic a klub egyik legsikeresebb időszakában, 2005 és 2009 között kosárlabdázott a csapatban. Azokban az években – tette hozzá – a PVSK, története során először bajnoki ezüstérmet szerzett és kupagyőztes lett.
Az ügyvezető emlékeztetett arra, hogy Aleksic edzőként háromszoros magyar bajnok és négyszeres kupagyőztes, a PVSK játékosállománya pedig jó minőségű, így jó esély kínálkozik a célkitűzések teljesítésére. Aláhúzta: abban bíznak, hogy az új tréner új taktikával, új módszerekkel, más szemlélettel dolgozik majd, ez pedig lendületet ad a csapatnak.
Dragan Aleksic úgy nyilatkozott, hogy játékosként nagy sikereket ért el a pécsieknél, a vezetőség és a játékosok oldaláról megnyilvánuló bizalom pedig megadja az esélyt a sikeres szereplésre.
Pongó Máté irányító elmondta, az új tréner már hétfő óta tart edzéseket, és valamennyien élvezik a közös munkát. Kiemelte: az elvárható győzelmekkel és néhány bravúros meccsel felzárkózhatnak a legjobbak közé.