Képregénypályázat gyerekeknek

Internetbiztonságról szóló képregénypályázatot hirdet gyerekeknek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) a biztonságos internet napján, kedden. A fődíj a legjobb képregény megfilmesítése lesz.

A gyermekmentő szolgálatnak, a Safer Internet Program magyarországi konzorciumvezetőjének  közleménye szerint az idei, 19. alkalommal szervezett rendezvényt kedden a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Orczy Úti Kollégiumában tartják délelőtt 9 órától. Emlékeztettek, a biztonságos internet nap – Safer Internet Day (SID) – célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül csaknem 200 országban ugyanazon a napon hívják fel a figyelmet az internet szükségességére, előnyeire és veszélyeire. Nagy informatikai cégek, civil szervezetek, pedagógusok, gyerekek és szüleik fognak össze, hogy együtt mutassanak rá a világháló fontosságára, és fogalmazzák meg annak pozitív, illetve negatív hatásait.

A rendezvény mottója idén is:

“Együtt egy jobb internetért!”

A keddi eseményre a tavalyi internetbiztonsági videópályázat nyerteseit, szüleiket és tanáraikat is meghívták. A nyertesek mentorok irányításával többfordulós internetbiztonsági játékon vesznek részt.

A mentorok között van mások mellett Krasznay Csaba, az NKE Kiberbiztonsági Kutatóintézet intézetvezetője és Fekete Zsombor játéktervező, szociológus is.

A rendezvényen bemutatják a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Google közös fejlesztésű, tavaly nyáron elindított oktatási programját, a Legyél az Internet Ásza! (Be Internet Awesome) tananyagát, amely gyerekeknek, tanároknak, és szülőknek is segít eligazodni az internet világában, és eszköztárat biztosít nekik a felmerülő problémák megoldásához – emelték ki.

“Az idei SID társszervezője az NKE, magyarországi együttműködő partnerei az NBSZ NKI, a Quadron Kibervédelmi Kft., a T-Systems Magyarország és a Google”

– olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkek