Hatalmas az érdeklődés erre az állami programra

Hatalmas az érdeklődés erre az állami programra

Már az első három napban több száz település regisztrált a Magyar Falu Program pályázati felületén.

“2019. április 15-én nyílt meg a Magyar Falu Program pályázati felülete a kedvezményezett önkormányzatok, illetve egyházközösségek számára. Már az első napon több száz regisztráció és számos pályázati anyag érkezett.

A Magyar Államkincstár rendszere jól vizsgázott, fennakadás nélkül kezeli a folyamatosan beérkező pályázatokat.

A Magyar Falu Program az 5000 lélekszám alatti települések komplex fejlesztési programja, amely 2019-ben 150 milliárd forint támogatást tartalmaz. Gyopáros Alpár, a programért felelős kormánybiztos korábban részletes tájékoztatást adott arról, hogy az önkormányzatok és egyházközösségek idén 75 milliárd forintra pályázhatnak 18 folyamatosan megjelenő pályázati felhívás keretében. A Miniszterelnökség eddig 5 pályázati felhívást tett közzé, az első kettő pályázati célra (helyi identitástudat erősítése és közösségi terek létrehozása) hétfő óta már a pályázatok is benyújthatóak.

2019. április 15-én reggel 8 órakor megnyílt az első két pályázati felhíváshoz kapcsolódó regisztrációs és feltöltési lehetőség a Magyar Államkincstár rendszerében. Már az első 24 órában 585 önkormányzat, valamint 44 egyházközösség regisztrált a felületen. 28 önkormányzat és 1 egyházközösség pedig már április 15-én a kész pályázatát is benyújtotta.  199 önkormányzat és további 14 egyházközösség kezdte el feltölteni támogatási kérelmét.

A következő napok hasonlóan intenzív aktivitást mutattak a kedvezményezettek részéről.

A Magyar Államkincstár rendszere gördülékenyen, fennakadás nélkül kezelte az első napok intenzív érdeklődését, a pályázatok benyújtására és a regisztrációra folyamatosan biztosítjuk a lehetőséget” – olvasható a Miniszterelnökség közleményében.

Kapcsolódó cikkek