fotó: pixabay.com

Tüntetőket támogatnak a szocialisták

Tüntetőket támogatnak a szocialisták

Az MSZP támogatja a béren kívüli juttatások megadóztatása elleni keddi szakszervezeti demonstrációt és kezdeményezni fogja a parlamentben a jelenlegi szabályozás megtartását.

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt elnöke, frakcióvezetője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, ha ezeknek a juttatásoknak a kedvezményes adózása megszűnik, akkor a munkaadók nem fogják azokat biztosítani. Közölte, a Fidesz-kormány “megfosztja” a munkavállalókat a lakhatási, az iskolakezdési, a munkába járási támogatástól, és havonta mintegy tízezer forintot húz ki egy munkavállaló zsebéből ezzel az intézkedéssel. Elmondta, a kabinet meg sem hallgatta a szakszervezetek vezetőit a döntés előtt, ezért szerveznek az érdekképviseletek keddre demonstrációt. A pártelnök azt mondta, szeretnék, ha a kormány visszakozna ettől az intézkedésekről, kezdeményezni fogják a jelenlegi adózási szabályok megtartását.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke szerint a kormány gyáva, mert nem mer érdemi egyeztetést összehívni a szakszervezetekkel. Rendkívül hiteltelennek nevezte a kormány azon érvelését, hogy költségvetési megtakarítás érdekében van szükség a béren kívüli juttatások adózási szabályainak megváltoztatására. Hozzátette, azt a dolgozói réteg nagyon jól látja, hogy miközben az ő zsebükben turkál a kormány, addig luxusberuházásokra, urizálásra van pénz. Ma Magyarországon arra van pénz, amire Orbán Viktor akarja, hogy legyen, például arra, hogy gazdagítsa vele a saját családtagjait, a fideszes országbáróit – fogalmazott. A szocialista politikus közölte, arra kérnek minden munkavállalót, mindenkit, aki érdekelt abban, hogy megváltoztassák a kormány “melósnyúzó törvényhozását”, menjen el a kedd délután a Magyar Nemzeti Bank előtt kezdődő tüntetésre. Az MSZP országos elnökségének tagjai ott lesznek – mondta.

Kapcsolódó cikkek