Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester (k) az önkormányzati választások eredményváró rendezvényén a budapesti 400 Bárban 2019. október 13-án, fotó: Balogh Zoltán/MTI (archív)

Tóth Erik: nem áll jól a főpolgármester

Tóth Erik: nem áll jól a főpolgármester

A Nézőpont Intézet elemzője szerint Karácsony Gergely főpolgármester időarányosan nem áll jól programpontjai megvalósításával.

Tóth Erik szerdán az M1 aktuális csatornán azt mondta, kevés esélyt lát arra, hogy a 135 programpont mindegyike megvalósuljon a következő öt évben, Karácsony Gergely száz nap alatt ugyanis csak három intézkedést hajtott végre. Azok alapján ráadásul

“a régi baloldalon és a régi ellenzéki politikusokon kívül senki nem profitált abból, hogy Karácsony Gergelynek hívják a főpolgármestert október 13-a óta”

– fogalmazott az elemző.

Hozzátette, a három intézkedés közül a klímavészhelyzet kihirdetésének nem volt látható következménye, pozitív hatása, az ingyenes tömegközlekedési juttatás korhatárának 14 évre emelése a kormányzat hatásköre, nem a Fővárosi Közgyűlésé. Azt pedig “érdekes felfogásnak” nevezte az elemző, hogy a munkanélküliek – akik szerinte Budapesten kevesen vannak – ingyenesen használhatják a budapesti közösségi közlekedést a munkához jutás érdekében.

Bár száz nap alatt nem lehet csodát tenni, a legfontosabb intézkedések “alapkőletételeit” végre lehet hajtani.

“Karácsony Gergely azonban a releváns budapesti kérdések helyett hatalmi harcokra, hatalmi pozíciók szétosztására és káderpolitikára fordította a figyelmét”

– vélekedett az elemző.

Kapcsolódó cikkek