Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Audi beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. július 23-án, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Szijjártó Péter: a Fidesz-KDNPnek a szívügye Győr

Szijjártó Péter: a Fidesz-KDNPnek a szívügye Győr

Győr elmúlt évtizede igazi sikertörténet, 2014 óta ötszázmilliárd forintnyi beruházást sikerült odavinni, és a Fidesz-KDNP-nek a város a szívügye, ezért továbbra is a fejlődését fogja szem előtt tartani. Ezt közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Győrben.
A tárcavezető a beszédében mindenekelőtt köszönetet mondott mindazoknak, akik az utóbbi években részt vettek ezen sikertörténet írásában, ugyanis ez a korszak “a város történetének arany lapjaira fog” tartozni.

“Az évek, amelyek itt Győrben úgy teltek el, hogy a Fidesz és a KDNP viselte a városvezetés felelősségét, azok egyértelműen sikeres évek (.) Az nem is kérdés, hogy Győr egy bezzegváros. Az nem kérdés, hogy amikor a magyar gazdasági növekedésre pozitív példákat keresünk, akkor Győrt mindig ott mondjuk az élmezőnyben”

– sorolta.

Majd kiemelte az infrastrukturális fejlesztéseket, például a kerékpárutak építését vagy épp a Petőfi híd tehermentesítését, a családok életét megkönnyítő intézkedéseket, az újabb bölcsődék és sportparkok létrehozását, illetve azt is, hogy kemény munkával sikerült elérni: mindenki, aki akar, az tud is dolgozni.

2014 óta ötvenegy nagyberuházást sikerült Győrbe vinni ötszázmilliárd forint értékben, amelyek több mint 3500 új munkahelyet teremtettek közvetlenül.

“Tehát ez ennek a brigádnak így közösen az elmúlt tízéves teljesítménye (.) És én azt gondolom, hogy ezek a sikerek nem is jöhettek volna létre a kormány és a polgármester, a kormány és az önkormányzat kiváló együttműködése nélkül”

– vélekedett.

“Én azt hiszem, hogy az elmúlt évek sikertörténetének az egy nagyon fontos oka volt, hogy itt, Győrben a Fidesz egy csapatsport, a Fidesz-KDNP egy csapatsport kifejezéssel volt egyenlő. Tehát akik itt dolgoztak, dolgoznak, akik itt vagyunk, mind-mind csapatként, közösségként tekintünk magunkra”

– tette hozzá.

Szijjártó Péter ezt követően több szempontból is történelminek nevezte az idén júniusi helyhatósági és európai parlamenti választást.

Leszögezte, soha korábban nem fordult elő, hogy egyszerre választották volna meg “az emberekhez legközelebb álló és az emberektől legtávolabb álló képviselőket”. Szavai szerint nem csak maga a választás volt “speciális”, hanem az eredmény is, miután nem volt olyan eddig, hogy egy politikai közösség kétmilliónál is több szavazatot kapjon egy EP-választáson, márpedig a Fidesz-KDNP-nek most ez összejött.
Kifejtette, hogy ez a siker nem magától állt elő, ezt szavazatonként kellett összerakni, és ebben a győri 24 ezer voks is benne van, amiért jár a köszönet a helyieknek.

Kitért arra is, hogy az EP-választást a kormánypártok Győrben is magasan nyerték, a tizenöt körzetből tizennégyben sikerült győzni, ami világos üzenet az elmúlt évek teljesítményének értékelését illetően.

Az önkormányzati választással kapcsolatban elmondta, hogy a Fidesznek kétharmados többsége lesz a következő közgyűlési testületben, huszonkettőből tizennégy helyet szerezve. Majd hozzátette, hogy a polgármester-választáson is speciális helyzet állt elő, amelynek következtében most nem sikerült nyerni, de beszédes, hogy mindhárom jelölt elindult egyéniben is, és hármójuk közül egyedül Dézsi Csaba András győzött. A miniszter arról számolt be, hogy terveket kell készíteni a következő időszakra vonatkozóan, azonban az elsődleges szempontnak továbbra is annak kell lennie, hogy a kormánypártoknak a szívügye Győr.

“Tehát mi továbbra is a város fejlődését akarjuk, mert a város fejlődése eddig is a nevünkhöz fűződött, és mi szeretnénk, hogy ez a város tovább fejlődjön”

– közölte.

“Ami egész biztos, hogy ez az új helyzet egy sokkal nagyobb fegyelmet fog megkövetelni a frakciónktól, mint eddig, hiszen mindenfajta kihívások fognak érni minket természetesen, és ezeknek a kihívásoknak a kezelésében a gerincességre, a karakánságra és a lojalitásra nagyon nagy szükség lesz”

– fűzte hozzá.

Kapcsolódó cikkek