Palkovics László

Palkovics László: a kutatók mellett állunk

Palkovics László: a kutatók mellett állunk

A kormány fontosnak tartja, hogy a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer átalakításakor az átmeneti időszakban is lehetővé tegye a Magyar Tudományos Akadémia zavartalan működését, hiszen alapelvünk, hogy értek nem veszhet el. Erről beszélt Palkovics László az MTA csütörtöki rendkívüli közgyűlése kapcsán tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette,, éppen ezért

a kormány biztosítani fogja a kutatóintézetekben dolgozók bérét mindaddig, amíg az új struktúra létre nem jön.

A miniszter azt is kiemelte, hogy hamarosan kiírják az új pályázatokat, amelyek az innovációs ökoszisztéma valamennyi szereplője számára elérhetővé válnak.

Palkovics László hangsúlyozta, az előzetes tervek ellenére azért nem ment el az MTA rendkívüli közgyűlésére, mert a testület elé olyan anyagok kerültek, amelyek

“méltatlanok az MTA közgyűléséhez és nem tartalmaznak olyan pontokat, amelyekkel az akadémia köztestületét terhelni kellene”.

Kapcsolódó cikkek