Palkovics László

Palkovics László: 1956 különleges helyet foglal el szívünkben

Palkovics László: 1956 különleges helyet foglal el szívünkben

Minden eredményünknek ez az origója. Ezt mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn a budapesti Vigadóban tartott ünnepségen, ahol az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából állami kitüntetéseket és egyetemi, főiskolai tanári címeket adott át.

“A kommunizmus bukása Magyarországon kezdődött, a Szovjetunió is beleremegett, ahogy Habsburg Ottó fogalmazott: 1956 a kommunizmus Sztálingrádja”

– idézte a miniszter.

A bilincsbe vert nép felemelte szavát, nem tűrte az igazságtalanságot. kimondta, hogy elég volt! A világ csodálattal szemlélte a forradalmat, a hősök felnyitották a szemeket: az embertelen rendszer nem tart örökké – tette hozzá.

“1956-ban minden csepp vér Európáért is folyt, a közös európai értékeket védtük”

– hangoztatta Palkovics László.

“Magyarország szuverén állam, amely emelkedő pályán áll, és ez nem lehetne így 1956 nélkül. Őrizzük keresztény európai értékeinket”

– mondta a miniszter.

“Ma is szükség van példákra, a történelem nem áll meg”

– tette hozzá Palkovics László, és megköszönte a díjazottaknak, kinevezetteknek az elkötelezett, alázatos, magas szakmai színvonalú munkát.

“A nemzetnek szüksége van a példamutatásukra”

– hangsúlyozta.

A miniszter egyetemi és főiskolai tanári kinevezéseket, továbbá állami kitüntetéseket – Baross Gábor-díjat, Közlekedésért érdemérmet, Magyar prosperitásért érdemérmet és miniszteri elismerő okleveleket – adott át az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából.

Kapcsolódó cikkek