A miniszterelnök arra kérte az Országgyűlés elnökét, hogy a miniszterjelölt bizottsági meghallgatásához szükséges intézkedéseket tegye meg – mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Németh Lászlóné
Németh Lászlóné jelenleg a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgató-helyettese és az igazgatóság belső tagja, akit a parlament gazdasági és informatikai bizottsága már holnap délelőtt 11-kor meg fog hallgatni jelöltként.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter december 8-án közölte, hogy kezdeményezi felmentését, a miniszterelnöknél miniszteri posztjáról, mert az IMF-tárgyalásokra akar összpontosítani. A kormányfő elfogadta lemondását, december 15-i hatállyal tárca nélküli miniszternek nevezte ki. Fellegi Tamás jelenleg a Nemzetközi Valutaalappal folyó tárgyalásokat irányítja, valamint Orbán Viktor szavai szerint “az országgal szembeni pénzügyi támadások visszaverése érdekében szükséges intézkedésekre” is javaslatokat tesz majd. Orbán Viktor december 12-én még azt mondta, a következő napokban döntik el, ki lesz a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) új vezetője, a döntésig pedig Fónagy János államtitkár irányítja a tárcát, de ilyesmiről szó sem esett a Magyar Közlönyben. Majd átmenetileg Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert bízta meg a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörének gyakorlásával.