Nunkovics Tibor: a külföldi szennyvíziszapnak nincs politikai hovatartozása

Nunkovics Tibor: a külföldi szennyvíziszapnak nincs politikai hovatartozása

A Jobbikban azzal foglalkoznak, hogy a múlt heti kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentette, hogy a kormány megálljt fog parancsolni a külföldről érkező szennyvíziszapnak. Azt írták, örülnek annak, hogy a kormánypártok is felfigyeltek a problémára, de szerintük ehhez több évre és a Jobbik országgyűlési képviselőinek figyelemfelhívó megmozdulásaira volt szükségük.

“Az is sajnálatos, vagy leginkább szánalmas, hogy a kormánypártok politikai sárdobálásra használják a külföldi fekália témát, ahelyett, hogy elismernék saját felelősségüket, hiszen hatósági engedély nélkül nem hozhatnák be az import mocskot. A Jobbik, a korábbi és jelenlegi kormánypártok harcán túltekintve valóban szeretné megoldani a helyzetet, amely veszélyt jelenthet a környezetre, az állatvilágra és az emberekre is.

Az ügyet azonban csak félig sikerült kezelnie a kormánynak, hiszen a hazai szennyvíziszapot továbbra is felhasználhatják egy kétséges eljárással, amelyet más országokban már betiltottak. A komposztálási eljárással ugyanis feltételezhetően nem szűrhetőek ki megfelelő mértékben a legveszélyesebb vegyületek, mint például a mikroműanyagok, a hormontartalmú gyógyszerek maradékai, vagy éppen a higany és egyéb nehézfém-származékok.

A Jobbiknak továbbra is az a véleménye, hogy szükséges az egész rendszer felülvizsgálata, szakemberek széles körű bevonása, és egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítása, amelyről már folyik az egyeztetés” – fogalmazott közleményében Nunkovics Tibor, a jobboldali ellenzéki párt országgyűlési képviselője.

Kapcsolódó cikkek