„Növekedésellenes a csomag”

Bauer TamásBauer TamásA Demokratikus Koalíció szerint a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán bejelentett költségvetési kiigazítása egy növekedésellenes csomag. Erről Bauer Tamás, az ellenzéki párt alelnöke beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.

A politikus azt mondta, a költségvetési egyenleg javítására szükség van, de nem úgy, ahogy azt a kormány bejelentette, mert ezzel nem használ, hanem árt az országnak. Szerinte ugyanis a szerdán ismertetett 367 milliárdos csomag “aláássa” az üzleti szektor növekedését. Példaként említette a bankadó felére csökkentésének elhalasztását, amely hatására szerinte nem fog növekedni a banki hitelezés, valamint a föld alatti vezetékek megadóztatását, amely “fontos külföldi cégek nyereségét csökkenti”.

Bauer Tamás bírálta a kormányt, amiért a növekedés hátráltatása mellett például a tranzakciós illeték emelésével “minden magyar kisembert” tovább terhel.
A DK szerint ezekkel az intézkedésekkel szemben a kormánynak inkább el kellene halasztania a félszuperbruttó kivezetését és hozzá kellene nyúlnia a leggazdagabb társadalmi rétegnek kedvező adórendszerhez, valamint minden forrást a gazdasági növekedés beindítására kellene fordítania.

Azonban a kormány a költségvetési kiigazítással a befektetők és az emberek millióinak “megkopasztásáról” döntött, hogy az így keletkező forrásokból fenn tudja tartani az általa preferált társadalmi rétegek és célok – stadionépítés, járások kialakítása – túlzott támogatását – értékelte Bauer Tamás.

Kapcsolódó cikkek