„Nem az árfolyamgáttal, hanem az árfolyammal van a baj”

„Nem az árfolyamgáttal, hanem az árfolyammal van a baj”

Török Zsolt

Az MSZP szerint nem az árfolyamgáttal van a baj, hanem az árfolyammal, ami a 2010-es kormányváltás után megemelte a devizahitelek törlesztő részleteit - reagált az MSZP-s Török Zsolt, a Fidesz szóvivőjének hétfői sajtótájékoztatójára.

Selmeczi Gabriella, a nagyobbik kormánypárt szóvivője hétfőn arról beszélt, hogy újabb segítséget kapnak a devizahitelesek azzal, hogy folytonos lesz az árfolyamgátba való belépés lehetősége, valamint beszámolt a folytatódó a rezsicsökkentésről is.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője ugyanakkor úgy vélte, nem a gáttal, hanem az árfolyammal van a baj, ugyanis Szijjártó Péter és Kósa Lajos 2010-es nyilatkozatai, valamint az “orbáni felelőtlen gazdaságpolitika” miatt a kormányváltás óta mindenki emelt árfolyamon fizeti a devizahitelét.

Hozzátette, aki 2010-ben, még a szocialista kormányzás időszaka alatt 185 forintos svájci frank árfolyamon, havi 40 ezer forint törlesztő részletet fizetett, az 2010 nyara óta mintegy havi 20 ezer forinttal fizet többet, ami 36 hónap alatt 720 ezer forint károkozással járt.
A szocialista politikus arra is kitért, a devizahitelezés 2001-ben kezdődött Járai Zsigmond, “fideszes jegybankelnök” és Orbán Viktor fideszes miniszterelnök idején, amikor Selmeczi Gabriella szintén a fideszes padsorokban foglalt helyet a parlamentben.

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban leszögezte, az MSZP továbbra is támogatja ezeket a lépéseket, mert az elmúlt három évben olyan mértékű áremelést hajtott végre a kormányzat és az önkormányzatok, amelyek jelentősen megdrágították az emberek életét. Az MSZP igazságosabb, nagyobb mértékű és munkahelyteremtő rezsicsökkentést és az élelmiszerek árának 22 százalékos csökkentését javasolja – mondta Török Zsolt.

Kapcsolódó cikkek