“Két éven át nyomozott a rendőrség, s tévedtem, ha azt gondoltam, hogy ez az ügy is süllyesztőbe kerül: végül bíróság elé áll Gattyán György projektpártjának képviselőjelöltje. Az okok nyilvánvalóak: a 2022-es választások előtt a Megoldás Mozgalom az ajánlóívekre hamisította az aláírásomat Fejér megye 2-es körzetében, s így tett még sok más esetben is. Akkor azonnal feljelentést tettem. Gödény György ‘pártja’ ugyanígy felhasználta többek közt az én nevemet is, hamarosan várhatóan velük szemben is vádat emel az ügyészség. Komoly előrelépés ez ahhoz képest, hogy a 2018-as választások után még több, mint 250 ügyből csak kettő jutott el a hírek szerint a bíróságig. Meglátjuk, ott hogyan döntenek. Kérdéseim azért már most vannak. Például az, komolyan gondolja-e bárki, hogy egy idős hölgy, a párt jelöltje, Huszti Mária Rozália felelős egyedül a hamisításért és nem a Megoldás Mozgalom szervezett akciójáról van szó?” – írta Tóth Péter a közleményében.
Nekiment Gattyán Györgynek a Momentum
A Momentum móri képviselője - Tóth Péter - a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy 2 év nyomozás után a Megoldás Mozgalom képviselőjelöltjének bíróság elé kell állnia amiatt, mert Tóth aláírását az ajánlásukra hamisították 2022-ben.
2024-04-17