Minden pártot ellenőriznek

Minden pártot ellenőriznek

Hét párt és pártalapítványaik 2017-2018-ra vonatkozó ellenőrzését folytatja, és négy párt, valamint azok pártalapítványainak 2018-2019-re vonatkozó ellenőrzését kezdi meg az Állami Számvevőszék 2020 első felében. Ezt közölte a szervezet kedden annak kapcsán, hogy átadták az Országgyűlésnek az időszakra szóló ellenőrzési tervüket.

A közlemény szerint 2020 első fél évében a törvényi előírásoknak megfelelő ütemezés alapján a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Liberális Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért Párt, valamint a felszámolás alatt lévő Együtt – a Korszakváltók Pártja és pártalapítványaik 2017-2018-ra vonatkozó ellenőrzését folytatja a szervezet.

Hozzátették, az ÁSZ ugyanebben az időszakban a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Momentum Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és pártalapítványaik 2018-2019-re vonatkozó ellenőrzését kezdi meg.

Azt írták, alapvető jogállami érdek és “a közpénzeket érintő korrupció elleni védettség (…)”, hogy a döntő mértékben közpénzekből gazdálkodó pártok szabályszerűen, elszámoltathatóan és átláthatóan gazdálkodjanak, továbbá megfelelően elszámoljanak a saját tagságuk felé.

“Az ÁSZ törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a közpénzben részesült pártok, pártalapítványok gazdálkodását. Az ÁSZ minden pártot azonos törvényi előírások és eljárási szabályok szerint vizsgál”

– rögzítették.

Kapcsolódó cikkek