Kovács László

Kovács László nem érti, miért mondta ezt a politikus

Kovács László nem érti, miért mondta ezt a politikus

Értetlenül áll Kovács László, a szocialisták korábbi elnöke Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester azon kijelentése előtt, amelyben "rettenetes képződménynek" nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket, Hack Péter korábbi szabaddemokrata politikus pedig felháborítónak tartja a megjegyezést. Erről írt a Magyar Nemzet a pénteki számában.

Kovács László korábbi külügyminiszter a lapnak az mondta, nem szeret hiányos ismeretek alapján egy egyébként számára tiszteletre méltó emberről véleményt mondani, de nem tudja hova tenni Niedermüller megjegyzését.

“Ha valahol összetalálkozom vele, akkor megkérdezem, hogy mire gondolt”

– közölte hozzátéve, hogy erre akár már vasárnap sor kerülhet, mivel meghívást kapott Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének évértékelőjére.

Hack Péter egyetemi tanár, a Hit Gyülekezetének aktív tagja felháborítónak tartja Erzsébetváros polgármesterének keresztényekre tett megjegyzését, a magyarázkodást pedig hiteltelennek minősítette, ugyanis Niedermüller azzal próbálta védeni magát, hogy ő egy ideológiával vitatkozik.

“Márpedig fehér, heteroszexuális, keresztény ideológia, mint olyan, nem létezik”

– szögezte le Hack Péter, aki szerint a DK próbál a legmarkánsabb ellenzéki pártként feltűnni és mindenben szélsőségesen különbözni attól, amit a kormánypártok képviselnek.

Kapcsolódó cikkek