Kásler Miklós

Kásler Miklós köszönetet mondott

Kásler Miklós köszönetet mondott

Karácsony alkalmából köszönetet mondott az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A kormány Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban a miniszter az egészségügyi dolgozókhoz szólva azt mondta:

“Önök emberéleteket mentenek, türelemmel és alázattal próbálják enyhíteni a rászorulók fájdalmát. Szakértelmükkel segítik a betegek gyógyulását, elsőként érkeznek a bajbajutottakhoz, vagy éppen vigyázzák az újszülöttek egészséges fejlődését.”

Kásler Miklós kiemelte, hogy a magyar kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését. 2021. január elsején minden idők egyik legnagyobb mértékű orvosi béremelése lépett életbe Magyarországon. Ennek köszönhetően 2023-ra átlagosan 2,5-szeresére emelkedik az orvosok fizetése.

A szakdolgozói bérek január elsejétől 30 százalékkal emelkednek.

A miniszter köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, hogy a karácsonyi ünnepek alatt is kitartóan, alázattal, legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat és mindannyiuknak békés, áldott karácsonyt és sikeres új esztendőt kívánt.

Kapcsolódó cikkek