Karácsonyi karitatív akciót indít az MSZP

Karácsonyi karitatív akciót indít az MSZP

Az MSZP idén is elindítja országos karitatív akcióját, amelynek során az adventi időszakban cet, játékokat és tisztítószereket gyűjtenek nehéz sorsú embereknek. Ezt jelentették be az ellenzéki párt országgyűlési képviselői szombaton sajtótájékoztatón.

Gurmai Zita a Kossuth téren felállított karácsonyfa előtt újságíróknak azt mondta, hogy

az ételosztás és a szegények segítése a hatalommal való szembenállás jelképe lett ma Magyarországon,

mert a Fidesz gyűlöli a gyengéket, a nincsteleneket és a rászorulókat, ugyanis ők azt mutatják meg, hogy a kormánypárt hazudik.

Az MSZP nőtagozatának elnöke szerint egy ilyen országban mindennél jobban szükség van a segítségre, az emberségre és a szolidaritásra, ezért – mondta – az MSZP nőtagozata idén is megszervezi hagyományos, országos karitatív akcióját.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke elmondta: az MSZP tavaly karácsony előtt egy tonna tartós élelmiszert tudott szétosztani a rászorulók között, idén pedig ezt szeretnék megduplázni. Hozzátette: az akcióval kapcsolatos információk ezen az oldalon megtalálhatók.

Az MSZP-s képviselőket az újságírók arról a videóról kérdezték, amely szerint a jobbikos Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap “lezsidózott”, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy “nácibűz” van.     A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt; az ügy miatt csütörtökön lemondott parlamenti jegyzői és frakcióvezető-helyettesi tisztségéről.

Gurmai Zita szerint az a tragédia, hogy a jobbikos képviselő nincsen tisztában azzal, amit tett, azt gondolja, hogy ezzel lehet viccelődni.

Szerinte az a minimum, hogy Szávay István lemond jegyzői tisztségéről, de az lenne a legtisztességesebb, ha képviselői mandátumától is megválna.

Kunhalmi Ágnes azzal vádolta a kormányt, hogy kettős beszédet folytat, mondván: miközben “masszív rasszista, sokszor antiszemitizmusba hajló gyűlöletkampányt” folytat évek óta, most számonkér egy olyan képviselőt, akit ugyanúgy kellene megítélni, mint a kormányzati propagandát.

Arra a kérdésre, hogy az MSZP az ügyet követően is együttműködik-e szakpolitikai kérdésekben a Jobbikkal, Kunhalmi Ágnes azt mondta, nem kell összekeverni a szakpolitikai kérdésekben történő egyetértést azzal, hogy a frakcióban van egy olyan ember, aki óriásit hibázott.

Kapcsolódó cikkek