Jobbik: fejezzék be a kórházak kiürítését

Jobbik: fejezzék be a kórházak kiürítését

A kórházak "kiürítésének" leállítására szólította fel a kormányt keddi online sajtótájékoztatóján Lukács László György Jobbik-alelnöke.

“Nap mint nap azt látjuk, hogy a kórházakból úgy kerülnek ki betegek, hogy lényegében ellátatlanul az utcára vagy a saját családjuk körébe kell, hogy távozzanak”

– mondta, kifogásolva, hogy több ezer idős, krónikus betegséggel küzdő embert érint a lépés, olyanokat, akinek az ellátása csak a kórházakban volna biztosított.
Szerinte a kormány saját felkészületlenségét ismeri be ezzel a lépéssel, miközben kilátástalan helyzetbe hozza az érintetteket.

Lukács László György azt is kifogásolta, hogy visszavinnék az ellátásba a koronavírus-járványban leginkább veszélyeztetett, 65 évnél idősebb orvosokat.

Kásler Miklósnak a hibás döntései miatt már régen nem lenne helye a kormányban – jelentette ki, a miniszter menesztésére szólítva fel a kormányfőt. Megjegyezte, a korlátlan felhatalmazás birtokában a felelősség is Orbán Viktor miniszterelnöké.

Kapcsolódó cikkek