Így alakítaná át a közmunkát az Együtt

Így alakítaná át a közmunkát az Együtt

Szigetvári ViktorProgramot hirdet az Együtt - a Korszakváltók Pártja a hazai közmunka-rendszer átalakítására. Ezt jelentette be Szigetvári Viktor, a párt elnöke sajtótájékoztatón Nyíregyházán csütörtökön.

A pártvezető elmondta, hogy a Dolgozni, boldogulni elnevezésű programot a Váradi András Alapítvány pénteki budapesti konferenciáján ismertetik, és arról többpárti vitát rendeznek, melyen az előzetes visszajelzés szerint részt vesz a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Lehet Más a Politika (LMP), a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért (PM) képviselője. Hozzátette, a vitára természetesen meghívták a kormányzó pártok, a Fidesz-KDNP képviselőjét is, de eddig még nem kaptak választ a politikai szervezetektől a részvételre. Szigetvári Viktor tájékoztatása szerint a programismertető rendezvényt a fővárosi Mozsár Kávézó konferenciatermében tartják 10 órától. A közmunka-rendszer átalakításának elképzeléseit Pápa Levente, az Együtt alelnöke ismerteti. Felkért hozzászóló lesz Molnár György, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa. A többpárti vitában az MSZP-t Gúr Nándor, országgyűlési képviselő, az LMP-t Schmuck Erzsébet közgazdász, a Jobbikot Vágó Sebestyén országgyűlési képviselő, a PM-et pedig Tordai Bence közgazdász képviseli. A Váradi András Alapítvány – a névadó göböljárási juhász, az Együtt-PM Szövetség alcsútdobozi polgármester-jelöltje volt a 2014-es önkormányzati választásokon, aki tragikus körülmények között, gépkocsibalesetben halt meg a szavazás előtti napon – közpolitikai témákban támogatja az Együttet, elemzéseket, megoldásokat dolgoz ki különböző kérdésekben, így a Dolgozni, boldogulni programot is a szerveződés szakemberei készítették.

A sajtótájékoztatón Szigetvári Viktor bírálta a közmunka és a közfoglalkoztatás jelenlegi helyzetét, “kényszermunka-rendszernek” nevezte azt. 
Hangsúlyozta, a mostani lehetőségek a “szegénységbe, a munkanélküliségbe zárják be” az érintetteket. Kemény szavakkal illette a belügyminiszter által az országgyűléshez a héten benyújtott javaslatot, amely szerint a földtulajdonosok és a földbérlők közmunkásokat igényelhetnének nyáron idénymunkára. Az Együtt elnöke azt mondta: a parlamentben küzdeni fognak a javaslat elfogadása ellen, hiszen – szerinte – a közmunkások ilyen foglalkoztatása “új feudalizmust, a robot elrendelését” jelenti. Az Együtt sajtótájékoztatóján Lövei Csaba, a párt nyíregyházi önkormányzati képviselője és Helmeczy László ügyvéd beszélt egy helyi ügyről: állításuk szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) befejezte a nyomozást a helyhatósági tulajdonban lévő Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.-nél felmerült hűtlen kezelési gyanú ügyében, s az ügyészség a társaság ügyvezetője ellen benyújtotta a vádemelést az illetékes bíróságon.

Kapcsolódó cikkek