“A Demokratikus Koalíció városvezetői nem vesznek részt a találkozón, és a kormány utasításait sem fogják végrehajtani. Kezdetektől fogva tiltakozunk az intézkedés ellen, hiszen az csak tovább fog rontani az egyébként is siralmas állapotban lévő egészségügyi rendszeren. Ez maga az Orbán-kormány: szakmai egyeztetés nélkül, hirtelen hozott döntésekkel döntik romba az országot. Ugyanezt látjuk az oktatás esetében, vagy az orbáni infláció kezelésénél, amely már hónapok óta megállíthatatlanul száguld mindenfajta kontroll nélkül. Ezt a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány sosem hagyná: azért dolgozik, hogy letörje az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek emelkedjenek.
dr. Kiss László, a III. kerület polgármestere,
Déri Tibor, Újpest polgármestere,
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere,
dr. László Imre, Újbuda polgármestere,
Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere,
Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere” – fogalmaztak a Demokratikus Koalíció közleményében.