Ezt kérik a Párbeszéd tagjai

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a közcélú feladatokat ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumainak ne lehessenek tagjai miniszterek, államtitkárok, főispánok, vezető tisztségviselők, illetve "pártitulust használó emberek".

Mellár Tamás, a párt képviselője pénteki, online sajtótájékoztatóján továbbá azt is kérte, hogy a tagokat csak határozott időre, például három-négy évre nevezzék ki. Emellett javasolta, hogy ezeknek a tisztségeknek az egyharmadára az ellenzék is állíthasson jelöltet. A politikus azt mondta, hogy a Fidesz korábban az állami vagyon egy jelentős részét kiszervezete és “pártkatonákkal rakta tele” a vagyonkezelő alapítványokat, annak érdekében, hogy

“ők irányítsák ezt a vagyont, illetve, hogy minél több pénzt vegyenek el. Ez annyira jelentős lopás volt, hogy a jogállamisági eljárásban az Európai Bizottság is kifogást emelt”

– fogalmazott.

A kormány megpróbálta kezelni a probléma egyik részét, de a Párbeszéd véleménye szerint az összeférhetetlenség kérdésében továbbra sincs megoldás szerinte.

“A Párbeszéd azért készítette javaslatait, mert azt szeretné, hogy Magyarország hozzájusson az uniós forrásokhoz”

– közölte Mellár Tamás.

Kapcsolódó cikkek