"Ennek a budapestiek a legnagyobb vesztesei"

Kerék-Bárczy Szabolcs, fotó: nepszava.com (archív)A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a budapestiek a legnagyobb vesztesei az Alkotmánybíróság(Ab) hétfői döntésének, amelyik egy részletszabály kivételével alkotmányosnak minősítette a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályait. Erről hétfői, fővárosi sajtótájékoztatóján Kerék-Bárczy Szabolcs beszélt.

Az ellenzéki párt elnökségi tagja úgy fogalmazott, a testület részben megállapította, hogy a jogszabály sérti az egyenlőség alkotmányos elvét és ezért semmisítette meg a töredékszavazatok elosztását szabályozó rendelkezés. Ugyanakkor az Ab „arcpirító módon” változatlanul hagyta a polgármesterekre vonatkozó szabályozást, így a kevés szavazattal mandátumot szerző polgármesterek ugyanolyan jogosítványokat kapnak majd, mint akikre sokan voksoltak – folytatta. A DK szerint az Ab véglegesen kettészakadt a kormány és a Fideszt „szolgai módon kiszolgáló” valamint a szakmai tisztességükre ügyelő alkotmánybírákra. Kijelentette azt is, hogy a döntésnek a budapesti polgárok a legnagyobb vesztesei, mert a fővárosban nem lesz fair és egyenlő az önkormányzati választás. Egy ilyen közjogi kérdésben minimum kompromisszumra, de leginkább konszenzusra kellene törekednie a politikai osztálynak és a „jogi társadalomnak” – tette hozzá.

Az Alkotmánybíróság hétfői döntése szerint egy részletszabály kivételével alkotmányosak a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályai. A testület úgy látta, hogy alaptörvénybe ütköző a közgyűlés megválasztásával kapcsolatban a kompenzációs listás mandátumszerzés súlyozott számításának módja, ezért a rendelkezést az Ab megsemmisítette.  A DK semmilyen „castingba nem megy bele” – felelte Kerék-Bárczy Szabolcs arra a kérdésre, hogy sajtóinformációk szerint az ellenzéki párt támogatja Magyar György ügyvéd főpolgármester-jelöltségét. A politikus azt mondta, hogy a tárgyalások zajlanak, ha pedig megszületik egy „összpárti döntés”, akkor ki fognak állni a nyilvánosság elé.

Kapcsolódó cikkek