az országgyűlés ülése, fotó: (archív)

Ebben látja a forintgyengülés okát az ellenzék

Ebben látja a forintgyengülés okát az ellenzék

A kormány "elhibázott, hiteltelen gazdaságpolitikáját" okolják a forint gyengüléséért ellenzéki pártok.

Vajda Zoltán, a főváros 13. választókerületében induló ellenzéki jelölt kedden online sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: könnyű azt “hazudnia” a kormánynak, hogy csak az ukrajnai háború miatt gyengült a forint.

“A putyini agresszió önmagában biztosan nem magyarázat, hiszen a többi régiós ország pénze, a horvát kuna, a bolgár leva, a román lej, a cseh korona, illetve a lengyel zloty vagy csak nagyon kis mértékben, vagy egyáltalán nem gyengül”

– tette hozzá.

A magyar gazdaságot, a magyar embereket csak az euró mihamarabbi bevezetése védheti meg,

“Orbánék azonban ezt nem akarják”

– mondta Vajda Zoltán, aki ígéretet tett arra,

hogy ha bekövetkezik a kormányváltás, akkor bejelentik az eurócsatlakozás céldátumát, és elkötelezik magukat a közös pénz bevezetése mellett.

A képviselőjelölt annak a véleményének is hangot adott, hogy hiába tartják viszonylagosan magasan a forint kamatát a döntéshozók, ez sem tudja kompenzálni a “kormány hazugságaiból táplálkozó” piaci bizalmatlanságot. Ilyés Márton, a Momentum alelnöke kiemelte, hogy a katonai biztonságnak a NATO, a gazdasági biztonságnak pedig az EU a biztosítéka. Ezt a szövetségi rendszert, ezt a biztonsági hálót “lazította, szakította” Orbán Viktor miniszterelnök politikája az utóbbi évtizedben – értékelt.

A rekordinflációról, rekordállamadósságról, üres kasszáról, üres gáztározókról és egyoldalú orosz energiafüggőségéről beszélő gazdaságpolitikus hangsúlyozta, hogy egy olyan új gazdaságpolitikára van szükség, ami az embert és az értékteremtést állítja a középpontba.

“Egy új energiapolitikára is szükség van, ami az egyoldalú orosz függés helyett egyre inkább a magyarországi megújuló energiákra helyezi a hangsúlyt”

– tette hozzá, kijelentve, a jelenlegi ellenzék a garancia az EU-s források újbóli megnyitására és az orosz nyomásgyakorlással szembeni közös fellépésre.

Varju László, a DK alelnöke azt mondta, hogy a “gonosz és embertelen” kormány “katasztrofális” politikája miatt alacsony a minimálbér, rekordgyenge a forint és rekordmagas az államadósság, az MNB felkészületlensége miatt pedig a kamatemelés sem tudja megállítani a forint romlását.

“Az elmúlt tíz évben nem volt politikai szándék arra, hogy Magyarország közelebb kerüljön az euró bevezetéséhez, sőt Orbán Viktor megtagadta ezt a biztonságot a magyaroktól”

– hangoztatta képviselő. Varju László a kormányváltás mellett érvelt, és szintén célként nevezte meg az euró bevezetését.

Kapcsolódó cikkek